Csütörtöktől a technikumok és szakképző iskolák tanárait is elkezdik oltani

2021. április 7. – 17:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől vasárnapig a szakképző iskolák és technikumok regisztrált munkatársai is megkaphatják a védőoltást. A köznevelésben, a bölcsődékben foglalkoztatottak mellett 29 ezer szakképzésben dolgozó jelentkezett az oltásra, őket kedden sms-ben hívták be a kórházi oltópontokra – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye.

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese szerint ezen az oktatási területen nagy jelentősége van az órákon, gyakorlatokon való személyes részvételnek, ezért kiemelten fontos, hogy a szakképző iskolákba és a technikumokba is minél hamarabb biztonságosan visszatérhessenek a tanárok és tanulók. Az ilyen szakképzésben dolgozók, köztük a nem oktatói munkakörben foglalkoztatottak is soron kívül kaphatják meg a védőoltás első adagját, ha március 29-ig regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

A miniszterhelyettes elmondta: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakemberei a regisztrációs határidőt megelőző hétvégén is azon dolgoztak, hogy a szakképzésben is mindenki megkaphassa az oltást, aki szeretné. Az állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézményekben foglalkoztatott összesen mintegy 38 ezer munkatárs több mint háromnegyede jelentkezett vakcináért. A technikumok és szakképző iskolák közreműködésével az óraadó tanárok is regisztrálhattak.

Schanda Tamás interpellációra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Schanda Tamás interpellációra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Vasárnapig újabb százezer pedagógus kap oltást

Eközben folytatódik a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók soron kívüli oltása is, csütörtöktől közülük újabb 100 ezeren kapják meg a védőoltást – írja a kormányzati tájékoztató oldal. Eddig több mint 100 ezer pedagógus kapta meg az oltást, és kedden újabb 100 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott sms-ben behívót soron kívüli oltásra. Az oltás csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon, az oltás ezúttal is Pfizer-vakcinával történik.

A pedagógusok soron kívüli oltásának április 1–3. között tartott első körére 78 ezer, már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót, 85 százalékuk, 66 685 megjelent és meg is kapta a vakcinát. Az akció előtti hetekben már 33 634 pedagógus, így eddig összesen több mint 100 ezer pedagógus kapott már oltást.

A második körös oltás csütörtök és vasárnap között lesz, erre 100 013 fő kapott sms-ben behívót, köztük az oltásra regisztrált, köznevelésben, szakképzésben és bölcsődékben dolgozók, valamint az első körben behívott, de meg nem jelent pedagógusok. Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltóponton, később kapnak lehetőséget az oltásra.

Már az első oltás után is kialakul a vírusfertőzés súlyos lefolyása elleni védettség, de a teljes védettség csak a második oltás után alakul ki. Erről, és a túl korai nyitás lehetséges kockázatairól ebben a cikkben írtunk részletesen. A kormány tervei szerint április 19-én nyitnak az iskolák, és miután kedden meglett a 2,5 millió beoltott, szerdán már kinyithatnak a boltok és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!