Iparkamara: A védettséggel rendelkezők korlátozások nélkül térhessenek vissza, egy applikáció bevezetését javasoljuk

2021. április 6. – 15:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként azt javasoljuk, hogy amennyiben élértük a kívánt számokat, a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét, és térjen vissza a reálgazdaságba – olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményében.

„Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelen voltak működésüket felfüggeszteni – mint például a turizmus és a vendéglátás –, is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy a védettséget igazolni tudó polgárok igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat” – írták.

A védettség státuszának ellenőrzéséhez egy applikáció bevezetését javasolják, „amellyel bárhol és bármikor zökkenőmentesen ellenőrizni lehet az érintett személy koronavírussal szembeni védettségét”.

Az Iparkamara közleménye szerint egyetértenek a kormány azon szándékával, hogy 2,5 millió beoltott után lehet csak nyitni, valamint azzal is, hogy a 65 év felettiek teljes átoltása szükséges ahhoz, „hogy biztonságban tudhassuk a vírusra legérzékenyebbeket”.

Mi lesz, ha elérjük a 2,5 milliót?

Ha meglesz a várt szám, akkor másnap:

  • a kijárási tilalom este tíz órára módosul, este 10-től hajnali ötig tart;
  • az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek majd nyitva;
  • valamennyi bolt kinyithat, de az üzletekben és boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat (itt írtunk arról, hogy ez a gyakorlatban mit jelent);
  • a szolgáltatásoknál a március 8-i szigorítások előtti szabályokra térnek vissza;
  • az iskolák a jelenlegi tervek szerint április 19-én nyithatnak meg, ekkorra szeretnék az óvodákat, általános iskolákat, gimnáziumokat is visszaállítani a hagyományos rendbe.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!