Gyurta Dániel Merkely Bélától kapta meg az oltását

2021. április 6. – 14:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március közepéig összesen 271 sportoló és 190, a felkészülésüket segítő szakember, edző kapta meg legalább az oltás első dózisát Magyarországon, az úszástól évekkel ezelőtt visszavonult Gyurta Dánielre azonban csak mostanában került sor. A Facebook-bejegyzése szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja személyesen Merkely Bélától, a Semmelweis Egyetem rektorától kapta meg az első dózist a Szputnyik V-ből.

Gyurta Dániel még 2019-ben lett Szijjártó Péter főtanácsadója a a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban, 2016 óta pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Gyurta olimpiai bajnok lett a 2012-es londoni olimpián, és ezüstérmet szerzett a 2004-es athéni játékokon. Emellett háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok mellúszó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!