New York
Trump: New York állam akkor sem kap koronavírus elleni oltást, ha már lesz
Megbántódott azon az elnök, hogy New York állam kormányzója közölte: független kutatókkal ellenőriztetni szeretné, hogy biztonságos-e a vakcina. Úgyhogy nem akar adni egy egész államnak belőle.
Megnyílt alatta a járda, patkányokkal teli verembe esett egy férfi New Yorkban
A 33 éves férfi egy bronxi buszmegállóban szenvedett bizarr balesetet, fél órát feküdt a patkányok között, mire kimentették.
New York egyik legismertebb felhőkarcolója 25 éve tök üresen áll
25 emelet bérlő nélkül Manhattan kellős közepén, a Times Square 1. szám alatt. De miért nem akar senki beköltözni?
Sokan még mindig nem mennek vissza dolgozni, csökken az irodák értéke
London és New York irodapiaca is megszenvedi a válságot, de a befektetőknek egy jó darabig még nem éri meg kihátrálni.
Milliókat fizet egy cég azoknak, akik hajlandóak később elkezdeni a munkát
Az Evercore 15-25 ezer dollárt kínál a már felvett, de még munkába nem állt pályakezdőinek, ha hajlandók fél-egy évvel elhalasztani a belépés időpontját.
A 200-300 méter már snassz, egyre több szuper-felhőkarcolót építenek
Kínában visszaesett a lendület, de 300 méternél magasabb épületből több készül el idén, mint tavaly.
Egymilliárdba került Matolcsyék furcsa külföldi irodahálózata, most bezárják
A téma előéletéhez képest meglepően kis visszhangot kapott, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénteken bejelentette, bezárja a külföldi kapcsolattartó irodáit.
Új szomszédokat kap Donald Trump
Zavarta az amerikai nemzetbiztonságot, hogy New York-i Trump Tower közelében lévő egyik felhőkarcoló kínai tulajdonban van. Most egy gonddal kevesebb.
Megnyílt a metróállomás, amelyre 17 éve zuhantak rá a World Trade Center tornyai
Ez az utolsó olyan jelentősebb építmény, amelyet a terrortámadás után újjáépítettek.








