Összehívták a speciális esküdtszéket, ami eldönti, hogy vádat emelnek-e Donald Trump ellen

2021. május 26. – 09:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Donald Trump üzleti ügyeit vizsgáló New York-i nyomozás új szakaszba lépett: az ügyészek összehívtak egy speciális esküdtszéket, amelynek az a feladata, hogy megállapítsa, van-e elég bizonyíték a korábbi elnök ellen ahhoz, hogy büntetőeljárás indulhasson ellene.

Az angolul „grand jury”-nek nevezett esküdtszék hat hónapon keresztül heti három napon ülésezik majd. A grand jury összehívása azt jelenti a Sky News szerint, hogy minden korábbinál közelebb került az eljárás ahhoz, hogy tényleg vádat emeljenek az USA előző elnöke ellen.

Ebben az ügyben a nyomozást Cyrus Vance Jr., Manhattan kerületi ügyésze indította Trump ellen. A bírósági iratokból összecsipegetett információmorzsák alapján úgy tűnik, hogy a hatóságok azzal gyanúsíthatják Trumpot, hogy félrevezette az adóhatóságokat, a bankokat és üzletfeleit, de korábban egyetlen ügyben sem sikerült még elegendő bizonyítékot összegereblyézni a vádemeléshez, ahogy erről ebben a cikkünkben már részletesen beszámoltunk.

Az elmúlt hetekben a nyomozás főleg a Trump pénzügyeinek intézését vezető Allen Weisselbergre összpontosított. Allen Weisselberg exsógornője segíti a nyomozókat, Jen Weisselberg olyan dokumentumokat adott át a hatóságoknak, amelyek azt bizonyíthatják, hogy Trump egyes alkalmazottjai nem hivatalos juttatásokban részesültek, például lakhatást biztosítottak nekik, vagy a tandíjukat fizették törvénytelen módon.

Ahogy arról korábban a Telex is írt, április végén Donald Trump ügyvédjének, Rudy Giulianinak a manhattani otthonában és irodájában tartottak házkutatást szövetségi nyomozók egy másik ügyeben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!