Mintha maga Isten adta volna nekem ezt a lakást

2021. május 09. – 11:06

Mintha maga Isten adta volna nekem ezt a lakást
„Mintha maga Isten adta volna nekem ezt a lakást. Sosem gondoltam, hogy ilyen szép épületben fogok élni” – mondta az íróként, költőként dolgozó Jen Poe, aki barbadosi bevándolók leszármazottja Sally Daviesnek, aki New York városának lakóit fotózta végig a saját lakásaikban. Davies még a koronavírus-járvány előtt fejezte be a sorozatot, ami szerinte egy korszak végét örökíti meg – amikor utoljára beengedtünk idegeneket a lakásainkba. Poe manhattani lakásának ablakából látszik az Empire State Building – Fotó: Sally Davies

Másolás

Vágólapra másolva

Patton Oswalt standupos mondta egyszer, hogy ha az ember New Yorkban él, a koponyája egy ketrec lesz, az agya egy patkány, a város pedig egy bot, ami folyamatosan az állatot piszkálja. Ő csak tudja miről beszél, ő volt a főszereplő patkány szinkronhangja a L’ecsó című filmben. Sally Davies fotós Kanadából költözött oda a nyolcvanas években, ráadásul Allen Ginsberg beatköltő egykori lakásába, elmondása szerint ez volt az egyetlen ház a környéken, ami nem volt teljesen kiégve, viszont itt is egy idő után leszedték a bejárati ajtót, hogy mindenki könnyebben be tudjon sétálni az utcáról a folyosói dílerhez. Davies elkezdte dokumentálni a várost, nem kifejezetten az embereket, hanem az utcákat, a sarkokat, a bódékat, boltokat, mosodákat, akár szépek voltak, akár nem. Egy nap aztán Davies azzal a gondolattal ébredt, hogy ha a képei fenn is maradnak az utókornak, azt senki sem fogja tudni, hogy ezeken a helyeken kik éltek: így született meg a New Yorkers ötlete, hogy elkezdi dokumentálni azokat az embereket, akik hajlandók megmutatni a lakásukat az ő fényképezőgépének.

A New Yorkers még bőven a koronavírus-járvány előtt készült, de nehéz nem annak tükrében látni a képeket, amiken azokat a tereket láthatjuk, ahol a szereplők feltehetőleg a fotó készítése utáni hónapokat töltötték bezárva. Davies alanyainak egy része a saját ismeretségi köréből jött, vagy azok segítségével találta meg őket, de a teljes gyűjtemény már egy sokkal szélesebb csoportot fed le, ahol egymás mellett van Laurie Anderson és Lou Reed közös lakása, egy zsúfolt konyhában főző szíriai bevándorló vagy egy rideg minimalizmusban álló művész.

Davies utcai fotói is részletgazdagok voltak, tele olyan apróságokkal, amiket csak alapos megfigyelés után lehet észrevenni – a művész egy interjúban arról beszélt, hogy legszívesebben óriásira nyomtatott fényképek között élne. Ez a hozzáállás megmaradt a belső fotóinál is, ahol a dekoráció, a háttér, a bútor, egy smink, egy tárgy is ugyanúgy el tud mondani egy történetet, mint azok az interjúk, amiket a fotós készített az alanyaival. Néha az ilyen részletek hiánya is önmagában egy történet. Néha a túl sok részlet is egy történet. Néha a részletgazdaság segítségével lehet megérteni egy történetet, látni a koszt, a repedéseket, a repedező vakolatot, és azt az érzést, hogy valakinek egy bizonyos lakás nemcsak az élettere, hanem a létezésének egy kiterjesztése lett.

A New Yorkers anyaga 2020 elején jelent meg, a könyv előszavában Davies leírta, hogy úgy érzi, egy képzeletbeli ajtó is bezárult azokkal a tényleges ajtókkal, amiket muszáj volt becsukni az év első felében, és a Covid elhozta azt az időszakot, amikor nem lehet beengedni máshogy a vendégeket, csak képernyőkkel, videókkal vagy éppen fotókkal.

Fotó: Sally Davies

„Amikor 1980. február 14-én megérkeztem New York Citybe, rögtön tudtam, hogy itt akarok lenni. A város egy élő organizmus, mindig növekszik, mindig változik” – mondta a fotósnak Suzanne Mallouk pszichiáter. Mallouk a nyolcvanas években találkozott élete szerelmével, Jean-Michel Basquiat művésszel. Amikor szerelme meghalt, a gyászt úgy dolgozta fel, hogy beiratkozott az orvosi egyetemre. A Central Park Westen lakik, kutyájával, Bellával.

Fotó: Sally Davies

„Elvesztek azok a régi szép idők a mocskos környékekkel, szexszel teli árnyékokkal és a váratlan energiákkal” – panaszkodott a tisztára suvickolt New Yorkról a jobboldalt látható Jim Tryforos, aki egy fedél alatt, de két különböző szinten lakik élettársával, Sam Swope-pal. A két lakást ‘94-ben vették ki, amikor az utcáról észrevettek két üres emeletet egy épületben. Addig nyomkodták a csengőt, amíg a főbérlő ki nem jött, és kiadta nekik mindkettőt. Azóta ott laknak.

Fotó: Sally Davies

„Elegem van abból, hogy nincs elég hely. Sok ötvenéves nő George Clooney-ról fantáziál, én egy mosógépről álmodom” – mondja Kim Wurster, aki férjével, Stuart Zamskyval még a kilencvenes években ismerkedett meg, amikor mindketten színészként dolgoztak. 1992-ben nyitottak egy vintage bútorboltot, utána pedig beköltöztek ebbe a pici lakásba, és családot alapítottak. Wurster elmondta, hogy az alacsony lakbér miatt tudtak félretenni mindig utazásokra, meg azért a helyhiány miatt mindig vannak olyan jó emlékek, mint amikor a gyerekek szülinapján lemászott a tűzlépcsőn a szomszéd, és elszaxofonozta a fiúknak a Happy birthdayt.

Fotó: Sally Davies

„Az én neveltetésemmel és a felmenőimmel sokáig tartott, amíg tényleg amerikainak érezhettem magam” – mondja a politikai fotósként dolgozó Beatrice Moritz. Német édesapja a Hitlerjugend tagja volt gyerekkorában, francia édesanyja a nácik elől menekült, ők ketten a háború után találkoztak. Moritzot saját bevallása szerint évekig bűntudat gyötörte azért, amit Németország tett, de ezzel csak akkor szembesült, amikor a családja Amerikába költözött.

Fotó: Sally Davies

„New York egy fontos része az életemnek, aminek ellenállok, aztán megadom magam az erős vonzerejének” – mondja a leginkább énekesként ismert Lois Walden. A képen ő ül a kádban, mellette felesége, az egykori táncos, Margot Harley ácsorog. 1986-ban költöztek össze, 2015-ben házasodtak meg. Walden élt Los Angelesben is, dolgozott a tévéknek, de utálta. Nem sokkal a házasságkötésük után elütötte egy teherautó, de jól van, mindennap jógázik és úszik. Harley már 55 éve ugyanabban az épületben él az Upper East Side-on.

Fotó: Sally Davies

„Amikor beköltöztem ebbe a pici lakásba, úgy döntöttem, hogy úgy fogok rá gondolni, mint egy sokkal nagyobb otthon szalonja” – mondta a rejtélyes művésznevű X Baczewski, aki két macskájával él együtt. Baczewski volt performanszművész, zenét is szerzett, dolgozott magazinoknál és az Estée Laudernél is.

Fotó: Sally Davies

„Sokan azt mondják, hogy a város legszebb napjai már elmúltak, és régen minden izgalmasabb volt, de én azt gondolom, hogy ma is izgalmas, és ma is ugyanannyi lehetőséget tartogat egy 22 évesnek, mint amit nekem tartogatott, amikor 22 évesen a városba költöztem” – mondja a festőként és dekoratőrként dolgozó Steven Hammel, aki egy párszázas minnesotai kisvárosból költözött New Yorkba, és többek között pincérként is dolgozott a Trump Towerben, ahol Donaldnak és feleségének is felszolgált.

Fotó: Sally Davies

„Imádom a nagyvárost, mert egy kis faluból jöttem” – mondja a szíriai Rachid Alsataf, aki a nyolcvanas években költözött az Egyesült Államokba. A szíriai rezsim elvette a családja gazdaságát az ötvenes években, Rachid volt katona, és volt egy elektronikai eszközökkel foglalkozó boltja is. Rachid 1994-ben költözött ebbe a manhattani lakásba, már húsz éve taxizik, és imádja, hogy különböző népek és közösségek veszik körül.

Fotó: Sally Davies

„Hálás vagyok, amiért akkor jöttem ebbe a városba, amikor a vad szíve dobogott, amikor egy legatyásodott fiatal is tudott egy olcsó lakást szerezni Manhattanben, és ingyenszínházat lehetett csinálni nyers loftokban” – mondja Liz Duffy Adams drámaíró, aki ezt az olcsó, és főleg lakbérplafonos lakást 1980-ban találta meg, és azóta ott lakik. Adams dolgozott színészként, mosogatóként, pohárszedőként, sőt még pornográf telefonüzeneteket is készített.

Fotó: Sally Davies

„Az erős argentin akcentusa miatt édesanyámat mindig kérdezték, hogy hova valósi. Ő pedig mindig azt válaszolta, hogy ő New York-i, annak ellenére, hogy nem itt született” – mondja Sylvia Parker Maier, aki viszont már igen. Maier festő, a férjével és két gyerekével lakik ebben a lakásban.

Fotó: Sally Davies

„Nem tetszenek az üvegpaloták, és nem tetszenek a bolthálózatok. Ebből tényleg a kapzsiság városa lett” – mondja James Kaston, aki speciel a városban született 1957-ben. Jelenleg stand-up monológokat ad elő, de volt antikos, kertész és ruhaboltban eladó is.

Fotó: Sally Davies

„New York nagyszerű, ha fiatal tudsz maradni” – mondja Ed McGowan, aki volt már bokszoló, kirakatrendező, és szobrászatot is tanított. Feleségével, a művész Claudia DeMontéval a hetvenes években találkoztak, Washingtonban, ‘76-ban New Yorkba, ‘79-ben pedig ebbe loftba költöztek, ahol jelenleg is laknak.

Fotó: Sally Davies

„New Yorkban ha nem pörögsz folyamatosan, elszigetelődsz” – mondja Noah Becker, aki festő, zenész, és művészeti újságoknak is ír rendszeresen. 2010 óta lakik ebben a brooklyni lakásban.

Fotó: Sally Davies

„New York számomra a varázslat maga. De a dzsentrifikáció elkerülhetetlen” – mondja Gerald DeCock, fodrász, kozmetikus, aki valaha színész akart lenni. DeCock a Chelsea Hotelben kialakított lakásban él 1994 óta. A szállodában mérhetetlen mennyiségű híresség, író, filmes, zenész szállt meg a huszadik században, Andy Warhol és az ő köréhez köthető emberek miatt óriási mítosz övezi. 2011-ben az épület egy új tulajdonoshoz került, aki beszüntette a szobák rövid távú bérbeadását, de a hosszú távra berendezkedett lakók maradhattak. DeCock is egy ilyen lakó. A szálloda azóta többször gazdát cserélt, de az állandó, hogy úgy zajlik a szálloda felújítása, hogy többen ott élik az életüket.

Fotó: Sally Davies

„New Yorkba költöztem, és maradtam. Imádok itt, és még mindig itt vagyok” – mondja Laurie Anderson zenész, performanszművész, aki legutóbb 2015-ben a Müpában is fellépett Budapesten. Az utolsó félmondat különösen beszédes: Anderson 1999-ben bútorozott össze Lou Reeddel ebben a lakásban, és 2008-ban összeházasodtak. Reed, a New York-i kulturális élet egyik ikonikus figurája, a Velvet Underground frontembere 2013-ban halt meg. Laurie Anderson még mindig ott van a közös lakásukban.

Szöveg: Klág Dávid; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs