Molnár Zsolt
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatták ki Baja Ferencet
A gyanú szerint az MSZP volt minisztere 30 millió forintért cserébe adott szabad utat egy közbeszerzési szerződésnek.
Molnár Zsolt: Koholt vádak alapján próbálnak besározni
A szocialista képviselő szerint nem fogadott el kenőpénzt, és csak a mostani választási kampány miatt akarják besározni.
A legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését
Az ügyészség szerint az MSZP-s képviselő pénzt kért azért cserébe, hogy ne támadjon meg egy szerződést.
Kocsis Máté: Hogy veszitek ti a szátokra, hogy mi oroszbarátok vagyunk?
Molnár Zsolt legfeljebb a szocialista kongresszuson kap akkora tapsot, mint amikor Tusványoson arról beszélt, támogatja a határkerítést és elítéli a migránskvótát. Gyurcsány Ferenc csak...
Molnár Zsolt: Meggondolatlanul, érzelmi alapon döntött Ujhelyi István
Az MSZP pártigazgatója reagált arra, hogy valóban ő-e a párt megmondóembere, mint Ujhelyi állította.
Ujhelyi a kilépésről: Molnár Zsolt lett a megmondóember, körülöttem elfogyott a levegő
„Azt mondták nekem, ez Molnár Zsolt pártja, így ezért ez a párt már nem az enyém.”
Ellenzék Tusványoson: először jól megtapsolták, majd kifütyülték Molnár Zsoltot
Ilyen a választási kampányban nem volt, kormánypárti és ellenzéki politikusok ültek le vitázni Tusványoson. A közönség díjazta, amikor a szocialista politikus a rezsicsökkentést dicsérte és a...
Molnár Zsolt az MSZP-ről: Sajnos lesznek leépítések, néhány kollégától el kell búcsúznunk
Arányosítani kell az apparátust a források mértékéhez.
Jogerősen is lehet a Fidesz janicsárképzőjének hívni a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt
Pert vesztett a több százmilliárdos közvagyonnal kitömött MCC a szocialista Molnár Zsolttal szemben.
Mit kell tudni arról a korrupciós ügyről, amely miatt most felfüggesztették Tóth Csaba mentelmi...
Mit csinált a gyanú szerint a politikus? Miért csak most lett belőle ügy? És hogy kapcsolódik ez egy gigantikus számlagyárhoz, amelynek működtetéséhez Tóthnak egyébként nem volt köze? Gyorstalpaló.









