Ellenzék Tusványoson: először jól megtapsolták, majd kifütyülték Molnár Zsoltot

2022. július 22. – 17:28

frissítve

Ellenzék Tusványoson: először jól megtapsolták, majd kifütyülték Molnár Zsoltot
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ilyen a magyar választási kampányban nem történt. Erre Stumpf András, a Válasz Online újságírója hívta fel a figyelmet Tusványoson, amikor megnyitotta a pártpolitikai kerekasztalt, amelyen a Fidesz és a KDNP vezető politikusa ült le vitázni az MSZP és az LMP egy-egy képviselőjével.

Stumpf András ezt úgy fejtette meg, hogy az „erdélyi levegő szabadabb”, mire Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető azzal csapta le a labdát, hogy „ezzel egyetértek, Budapestnek rossz a vezetése, amiatt szabadabb”.

A választási kampányban valóban alig akadt vita a nyilvánosság előtt, ahol a két oldal politikusai csaptak volna össze. Itt is annyi szépséghiba csúszott a nagy eseménybe, hogy a kimaradó áram miatt elhalkult mikrofonok, illetve a nagyszínpadról beszűrődő dobszó miatt hézagosan lehetett követni a vitát. Azért megpróbáljuk rekonstruálni az eseményt, és az erősebb mondatokat, amellyel az elején csak kimérten, majd a végen egyre vehemensebben szurkálták egymást a politikusok.

Az ellenzékből az MSZP-s Molnár Zsolt, illetve az LMP-s Keresztás László Lóránt jött el a Fidesz-területként joggal emlegethető Tusványosra, a DK, a Momentum, a Jobbik vagy a Mi Hazánk képviselője nem ült az asztalnál – az nem derült ki, hogy ők utasították el a részvételt, vagy nem is hívták őket. Keresztes azzal indokolta a részvételét, hogy minden olyan eseményre elmegy, ahol „a magyar nemzet kihívásairól korrekt vitákat lehet folytatni”.

Hogy a vita mennyire volt korrekt, azt Molnár Zsolt érezhette a bőrén leginkább. A beszélgetés egy pontján Molnár kijelentette, hogy „a rezsicsökkentés nagy vívmány, a határkerítést nem akarja lebontani a baloldal, és háborút se szeretne”. Mire a közönség hangosan megtapsolta, majd a KDNP-s Nacsa Lőrincet még inkább, aki arra biztatta Molnárt, hogy ezt a „frakcióülésen is ideje lenne elmondani”.

Molnár Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex
Molnár Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex

Molnárt ugyanakkor nem elsősorban tapsolta a közönség, a vita egy pontján ugyanis Molnár a kormány politikáját kritizálta, és kijelentette, hogy „koldusok országa lettünk”, hangos füttyszó volt a reakció. Akkor pedig kacagás, amikor Molnár arról kérdezte Kocsis Mátét, hogy a „fékek és ellensúlyok rendszere mikor nem teher lesz, hanem érték”.

A beszélgetésen igazán két kérdésről alakult ki vita. A katatörvény megváltoztatásáról és a rezsicsökkentés csökkentéséről. Molnár Zsolt amiatt kritizálta a változtatást, hogy adóéven belül kiüresítették, és több 100 ezer ember életét teszi ezzel nehézzé a kormány. Kocsis Máté viszont azzal védte a változtatást, hogy a katatörvény sokak számára lehetővé tette a bujtatott foglalkoztatást, és ezek az emberek nem fizettek nyugdíjjárulékot, a megváltozott környezetben márpedig ezt nem bírja el az állam.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban Stumpf András arról kérdezte a kormánypárti képviselőket, hogy mit csináljon az az ismerőse, akinek 40 ezerről várhatóan 200 ezer forintra emelkedik a számlája a következő hónaptól. Kocsis Máté konkrét válasz helyett arról beszélt, hogy még nem számolta ki a saját rezsijét, de valószínűleg az átlag feletti fogyasztó lesz. Ebből azt a következtetést vonta le: „sokkal tudatosabban, sokkal takarékosabban kell élni”. Gulyás Gergely miniszter korábban kijelentette, hogy a kormány nem akar életvezetési tanácsokat adni, de Kocsis szerint ez nem tanács, ő csak magáról beszélt.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Molnár Zsolt azt mondta, hogy a rezsicsökkentés csökkentése az emberek sarcolását jelentik, és szerinte az áramnál nincs szükség áramemelésre, a mostani árazás beleférne a paksi termelésbe. Molnár hozzátette , hogy nem volt híve az atomenergiának, de most már úgy érzi, beszélni kell róla.

A vitán az is többször előkerült, hogy az ellenzék vajon tud-e választást nyerni. Ebben nyilvánvalóan két irányba mentek a vélemények. Kocsis Máté azt mondta, „válságban nem tud, konjunktúrában talán”. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanis a választók nem nézik ki belőlük, hogy válságot tudnak kezelni. „Konjunktúrába reménykedjetek, ne válságban!” – szólt oda az ellenzékieknek.

Molnár Zsolt azt mondta, más tartalmi politikával sikerülni fog a győzelem, és „a jövő szociáldemokrata lesz, akár tetszik, akár nem”. Kocsis erre azt mondta Molnárnak, „ne szociáldemokrata jövőt kívánj az országnak, ennél többet érdemel”. Majd levonta a hézagosan követhető beszélgetés végén a tanulságot: „pontosan ott folytatjátok, ahol abbahagytátok, és ez nekünk jó”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!