Média

Rákay Philipék megcsinálják „a jobboldali Partizánt”, jön a Patrióta YouTube-csatorna
Rengeteg atrocitás éri őt és a családját, ma is megkapta már a menetrendszerű halálos fenyegetését, és az sem ritka, hogy az utcán felé köpnek. A gyerekeit pedig ki kellett menekítenie az egyik...
Szőnyegbombázással emlékezik a fideszes média Gyurcsány őszödi beszédére
15 éve hangzott el Gyurcsány őszödi beszéde. Az várható volt, hogy a fideszes média magas fordulatszámon emlékezik meg az évfordulóról, de az a daráló, ami reggel óta tart, a kampányhajrák...
Pénzügyi problémák miatt csúszott a kormányközeli százmilliókból indított Pesti TV...
Huth Gergely programigazgató a Media1-nek megerősítette, hogy fizetési gondjaik támadtak, és a jelek szerint abban is csak reménykedni tud, hogy ez nem ismétlődik meg újra.
Közel húsz év után véget ér Ellen DeGeneres talkshow-ja
A 2003 óta futó műsor házigazdájának új kreatív kihívásokra van szüksége.
Újra megbírságolta Sebestyén Balázsék reggeli műsorát a Médiatanács
Több mint kétmillió forintba kerül, hogy már megint a szexről beszélgettek.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Klubrádió keresetét
A bíróság szerint a Médiatanács jogszerűen járt el, amikor kizárta a Klubrádiót a frekvenciapályázatból.
'We must deny your request' – World Press Freedom Day in Hungary
3 May is World Press Freedom Day, but the press is only as free as much it is allowed to report; here are the walls constantly hit by independent journalists in Hungary.
Hungary now only ranks 92nd on World Press Freedom Index
Reporters Without Borders warns that the Hungarian government's expanding hegemony over the media could inspire other European countries such as Poland or Slovenia.
Az autoriter magyar rendszert az mutatja, hogy egyre kevesebben mernek nyilatkozni a sajtónak
Osztrák és német újságírók mondták el tapasztalataikat a magyarországi és a szlovéniai helyzetről. Ki akarná kitenni magát annak, hogy a közmédia kétrészes lejárató anyagot készítsen róla, vagy hogy...
A Magyar Nemzet megkérdezte a saját főszerkesztőjének a szervezetét, hogy be szabad-e engedni a...
Természetesen ez még nem időszerű, csak a cikkben felejtették el azt közölni, hogy a nyilatkozó szervezet elnöke egyben a Magyar Nemzet főszerkesztője is.
Kövess minket Facebookon is!