A DK pert nyert az MTI ellen, mert nem adták ki a közleményüket arról, hogy pert nyertek az MTI ellen

2021. június 29. – 10:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A DK pert nyert a Magyar Távirati Iroda ellen, a hírszolgáltatónak kötelessége lesz megjelentetnie a felületén „A Demokratikus Koalíció pert nyert a kormány által kézivezérelt MTI ellen” című közleményét. Ezt korábban az MTI megtagadta, azzal az indokkal, hogy sérti a közmédia jó hírét.

A DK keddi közleményében az áll, hogy

az ítélet szerint tehát a Magyar Távirati Iroda nevezhető kézivezéreltnek.

2020 októberében arról írtunk, hogy az eredeti per azután indult, hogy az MTI nem közölte a DK-tól az alábbi közleményeket:

  • „Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej”
  • „Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”
  • „Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat”
  • „DK: Reagálás a bíróság ítéletére”

Akkor a bíróság a négy közleményről kimondta, hogy „a médiaszolgáltató szerződést szegett a közlés megtagadásával”, ezért arra kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót, hogy az közleményeket adja ki az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!