Nem tudja hova költeni az MTVA az állami támogatást: 20,5 milliárd forint maradt a tavalyi költségvetésből

2021. július 5. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan nem tudja hova költeni a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az állami költségvetésből érkező forrásokat: az Mfor.hu cikke szerint a közszolgálati célokból fenntartott állami média 20,5 milliárd forint adózott eredménnyel, azaz kvázi „nyereséggel” zárta a tavalyi évet.

A 2020 negyedik negyedéves eredménykimutatás szerint tavaly a reklámbevételekből 5,5 milliárd forint jött be, ami valamivel alacsonyabb a 2019-es 6,7 milliárd forintos reklámbevételnél. Azonban míg a hirdetők visszafogták magukat tavaly, az állam egyáltalán nem: míg 2019-ben 87,6 milliárd forintot kapott közvetlenül a központi költségvetésből az MTVA, 2020-ban már 101,6 milliárd jutott neki az adófizetőktől.

Az Mfor.hu szerint nagyban segítette a 20,5 milliárdos többlet elérését, hogy csökkentek az anyagjellegű és a személyi jellegű kiadások, főleg a tokiói olimpia és a foci-Eb elhalasztása miatt. A 2021 első negyedéves mérleg szerint pedig március végéig 1 milliárd forint érkezett az MTVA-hoz reklámokból – és 27,3 milliárd forint a költségvetésből.

Idén egyébként rekordmagas, 117,7 milliárd forintos költségvetéssel számolhat az MTVA – ebből az összegből nagyjából négyszer lehetne felújítani a Lánchidat,

ha a bruttó 26,5 milliárd forintos költséggel számolunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!