LMP

Nem adta ki az LMP sajtószabadsággal kapcsolatos közleményét az MTI a sajtószabadság világnapján
Arra a pontra hivatkozva, hogy a közlemény sértené a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit.
Republikon: Erősödött a Fidesz és a Jobbik áprilisban
Működni látszik a parizer- és az oltáskampány a pártoknak, de átütő növekedés azért nincs. A többiek stagnálnak, a bizonytalanok száma pedig minimálisan csökkent.
Az LMP Demeter Mártát indítja a VIII.-IX. kerületi körzet előválasztásán
Csordás Anettnek így már három kihívója van Budapest 6. választókörzetében.
Dobrev napokon, Karácsony heteken belül bejelenti indulását
Noha a hivatalos megkereséseket hárítják, a Telex forrásai egyöntetűen azt mondják: eldőlt, hogy Budapest vezetője, valamint az Európai Parlament DK-s alelnöke is ringbe száll az ellenzéki...
Az LMP nem indít saját miniszterelnök-jelöltet, inkább Karácsonyt támogatná
Schmuck Erzsébet társelnök szerint Karácsony jó eséllyel el fogja vállalni a jelöltséget.
LMP-s politikus mögé állt be a Jobbik a belvárosban
Csárdi Antalt támogatják Budapest 1-es választókörzetében az előválasztáson.
Erősített a Fidesz, kiélezett a verseny az ellenzéki összefogással
A Závecz Research felmérése szerint továbbra is a DK és a Jobbik az ellenzéki oldal legerősebb pártja.
Erdőkertes háziorvosa megtagadta a vakcinák beadását
Korábban arról beszélt, hogy a háziorvosi praxisa nem felel meg az oltóponti kritériumoknak, de azt is mondta, „gyógyszerkísérletben nem veszek részt”.
Szalma Botond nem állna félre, ha felkérnék miniszterelnök-jelöltnek
Varga-Damm Andrea a KDNP volt budapesti elnökét és Keresztes László Lórántot tartja a legalkalmasabb jelöltnek. Az LMP Karácsony mögé állhat be, Szalma szakértői kormány élén látná magát szívesen.
Kövess minket Facebookon is!