Nem adta ki az LMP sajtószabadsággal kapcsolatos közleményét az MTI a sajtószabadság világnapján

2021. május 3. – 17:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Távirati Iroda (MTI) azt közölte az LMP-vel, hogy nem áll módukban kiadni a párt közleményét. Az állami fenntartású MTI az alábbi pontra hivatkozva nem közli az LMP szövegét:

nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója, a közszolgálati médiaszolgáltató, a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap vagy a közszolgálati médiaszolgáltatásnak törvényben meghatározott más szervezetei ellen.

Május 3., vagyis a mai nap a sajtószabadság világnapja, és az LMP egy kétrészes közleményt szeretett volna lehozni az MTI-nél, amelyben a kormány médiapolitikájáról és a magyar sajtószabadságról írnak. Vagyis

az MTI a sajtószabadság világnapján egy sajtószabadságról szóló közleményt egész egyszerűen nem volt hajlandó lehozni.

És akkor az LMP teljes közleménye, ami nem ütötte meg az MTI ingerküszöbét, de kiküldték a sajtó többi részének is:

A tájékoztatás szabadsága egy nép szabadságának is a záloga

A sajtószabadság világnapján az LMP kiáll amellett, hogy a média politikai befolyástól mentesen, szabadon és függetlenül végezhesse a munkáját – Magyarországon is.

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította május 3-át a sajtószabadság világnapjának. Ezen a napon egyfelől világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, másfelől pedig számos jelentés készül a médiaszabadság aktuális helyzetéről, felhíva ezzel is a kormányok figyelmét arra, hogy mennyire fontos tiszteletben tartani a szabad véleménynyilvánítás jogát és ezzel összefüggésben a sajtó szabad működését is. A hírfogyasztás megváltozásának korában, a közösségi média szerepének megerősödése idején, és akkor, amikor szinte kontrollálatlanul ömlik ránk a fake news, mindennek különösen nagy a jelentősége. c

A Fidesz–KDNP 2010 óta fokozatosan, egyre mohóbban és agresszívebben gyűri maga alá a vele egyet nem értő médiumokat, legyen az baloldali, konzervatív vagy centrista, országos vagy lokális, politikai-közéleti vagy szórakoztató-bulvár. Miközben a kormány a hazai független és kritikus sajtó mozgásterét erőből minimálisra szűkítette, felépítette a maga mesterséges sajtóbirodalmát, ami se nem független, se nem szabad, se nem hiteles, se nem sajtó. A Fidesz propagandaosztályai, a KESMA és az MTVA szakmányban ontja a valósággal semmilyen viszonyban nem álló, viszont a NER érdekeit maximálisan kiszolgáló, hurráoptimista álhíreket, meg a lejárató és megbélyegző gyűlöletanyagokat. Ma Magyarországon nemcsak hogy a sajtó nem szabad – erősen korlátozottan működik –, de a magyar emberek nagy része el is van vágva a tényleg hiteles hírforrásoktól. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azért dolgozik, hogy a 2022-es kormányváltás után a magyar sajtó újra független, sokszínű, hiteles, kritikus és mindenki számára elérhető legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!