LMP
Már biztos, hogy Gődényék és Gattyánék is szerepelnek majd a szavazólapon
Jogerős, hogy összesen hat tömörülés tudott országos listát állítani, a Nemzeti Választási Bizottság döntött az állami médiában járó műsoridő felosztásáról is.
Mind az öt ellenzéki javaslatot leszavazták a kormánypártok az igazságügyi bizottságban
Az ellenzéki képviselők szerint a kormány több kérdésben is az orosz érdeket választotta a magyar helyett.
Az MTI nem tette közzé az LMP közleményét a közmédiát elöntő orosz propagandáról, mert szerintük...
Ungár Péter a Médiahatósághoz fordult, mert szerinte a közmédia a Kreml álláspontját közvetítette az ukrajnai háború kirobbanása után.
A közmédiát elöntő orosz propaganda miatt a Médiatanácshoz fordul az LMP
Polyák Gábor, az összellenzék médiaprogramjának kidolgozásáért felelős szaktanácsadója azt kéri a Médiatanács elnökétől, hogy azonnal távolítsa el az MTVA vezérigazgatóját, Papp Dánielt.
A piros lámpán áthajtva, egy rendőrautónak ütközött Ungár Péter
A balesetben nem sérült meg senki, az LMP országgyűlési képviselőjét megszondáztatták, de nem fogyasztott alkoholt.
Sorsolással dönthetnek az ellenzéki pártok a közös lista utolsó befutó helyeiről
Márki-Zay Péter nem cáfolta a Telexnek, hogy arra tett javaslatot: a listán a még befutónak számított 43-47. helyeket sorsolják ki egymás között, így zárják végre le a vitát.
Tapolcán is külön indulna egy LMP-s képviselő, azonnal kizárták a pártból
Takács Lajos nem akart részt venni az előválasztáson, a jobbikos Rig Lajos kampányát viszont izzadtságszagúnak tartja. A badacsonytomaji képviselő állítja, a Fidesztől is elvesz szavazatokat, nem...
Kilép az LMP-ből Hajdu Mária, és független jelöltként indul a választásokon
Az LMP szerdán függesztette fel Hajdu párttagságát, miután kifogásolta, hogy az ellenzék közös jelöltjeként induló, momentumos Hajnal Miklós miért hazudhatott magának közgazdász végzettséget.
Az MTI jogsértőnek találta az ellenzék közleményét, megtagadták a közzétételét
Orbán Viktor barátjáról, Tiborcz Istvánról és kormányhoz közeli oligarchákról írt az ellenzék a közleményben.
Összeültek az ellenzéki elnökök Márki-Zay nélkül, aztán kiegyeztek vele
Mintegy hárommillió kampányújsággal és ezer óriásplakáton jelenik meg az ellenzék egységes, új arculattal a héten, miután múlt hét elején pártelnöki szinten is napokig egyeztetett. A pártok...








