Ungár Péter: Stratégiai hiba, hogy jobboldali jelöltje lett a baloldali centrumú ellenzéknek

2022. április 4. – 20:38

Másolás

Vágólapra másolva

Letaglózta Ungár Pétert a választási eredmény. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt előre láttam” – fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este az LMP országgyűlési képviselője.

Arról beszélt, hogy az eredmény azt mutatja: az ellenzéki oldalon nem igazán ismerik azt az országot, amiben politizálnak, és nem ismerik azokat a kérdéseket, amik az embereket foglalkoztatják. Önkritikusan úgy fogalmazott, „elit pozíciót foglaltunk el”, és nem foglalkoztunk kellően megélhetési kérdésekkel. Stratégiai hibának tartja Ungár Karácsony Gergely előválasztási visszalépését, és

„stratégiai hiba, hogy jobboldali jelöltje lett baloldali centrumú ellenzéknek”.

Szerinte az ellenzéki pártszövetség vereségét nem lehet annyival letudni, hogy a jobbikos szavazók nem rájuk szavaztak. Olyan baloldali bástyának számító szombathelyi választókörökben is kikaptak a Fidesztől, amiket helyben csak Észak-Koreaként szoktak emlegetni, mert Horn óta mindig a baloldal tudott ezeken a helyeken nyerni.

„Az előválasztást mindenki csodafegyvernek tekintette – folytatta Ungár. – Szerintem ez az eredmény az mutatja, nem egy csodafegyver. Bizonyos szempontból ártott is nekünk.” Az LMP képviselője szerint nem lehet azt mondani, hogy csak Márki-Zay Péter felel az ellenzéki vereségért, de az biztos, hogy jelentős felelőssége van benne.

Ungár hibának tartja, hogy egy magyar baloldali szövetségben egyáltalán felmerülhetett a kérdés, hogy privatizálják az egészségügyet.

„Nem tudom, hogy baloldalnak miért kellett neoliberális, piacpárti jelöltet állítania”

– jelentette ki. Nagyon bízik abban, hogy a jövőben nem az elit pozícióját fogják felvenni, hanem a népét, ő az állampolgárok többségével szeretne foglalkozni.

Az LMP-ből egyedül Csárdi Antal tudott nyerni egyéniben Budapest 1. választókerületében. Bár a jelenlegi állás szerint listáról csak három LMP-s képviselő jutna be a parlamentbe, egy előzetes megállapodás értelmében a DK biztosít nekik plusz egy helyet. Ungár azt mondta, az LMP-frakció ötödik tagja Bakos Bernadett kőbányai önkormányzati képviselő lesz, aki az ötvenedik helyen szerepelt az ellenzék közös listáján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!