A DK segíti ki az LMP-t, a Párbeszéd jól szerepelt egyéniben

2022. április 4. – 16:37

A DK segíti ki az LMP-t, a Párbeszéd jól szerepelt egyéniben
Tordai Bence és Szabó Tímea az országgyűlés plenáris ülésén – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Ungár Péter, Szabó Tímea és Tordai Bence is tagja lesz a következő Országgyűlésnek. Megnéztük, hogyan szerepelt az ellenzéki összefogás két legkisebb pártja.

Jelenlegi állás szerint csak négy LMP-s képviselő juthat be a parlamentbe, ám nem kell izgulniuk a zöldeknek, biztosan tudnak frakciót alakítani Ungár Péterék. Az ellenzéki listás tárgyalásokon ugyanis úgy egyeztek meg, hogy a DK kvótájából kapnak plusz egy helyet, amennyiben az egyéni és listás mandátumokból nem jön össze a frakcióalakításhoz szükséges öt hely.

Egyéni jelöltjeik közül egyedül Csárdi Antal tudott nyerni Budapest 1. választókerületében Böröcz László ellen, Hohn Krisztinának nem jött össze a siker Gödöllőn és környékén (Pest megye 6. választókerületében). Bár a Závecz márciusi mérése szerint két százalékponttal (45-53) vezetett a fideszes Vécsey László ellen, végül nagyon simán – közel 8 ezer szavazatnyi különbséggel – nyert a kormánypárti jelölt (49-37).

Listáról Ungár Péter, Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Lóránt jut be a parlamentbe.

Azt még nem tudjuk, hogy a DK kvótáján ki csatlakozik hozzájuk az LMP-s frakcióba.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke hétfő délután arról beszélt, az LMP továbbra is marad a zöld politika útján, a zöld politikát fogják képviselni a parlamentben belül és a parlamenten kívül is. Számos kérdést kell tisztázni ugyanakkor szerinte a kampánnyal kapcsolatban is.

„Lehet például, hogy nem tett jót, hogy a miniszterelnök-jelöltünk egy végtelen monológgá változtatta a kampányunkat.”

Karácsony Gergely visszalépését továbbra is súlyos hibának tartják a pártban, de azt is mondták háttérben, hogy a következő négy évben inkább magukra szeretnének koncentrálni.

Márki-Zay nélkül is meglesz a Párbeszéd frakciója

Arányaiban a Párbeszéd képviselői nyertek a legtöbb körzetben az ellenzéki pártok közül. A Párbeszédnek hét képviselőjelöltje állt rajthoz, és a jelenlegi feldolgozottság szerint négyen behúztak a körzetüket. Szabó Tímea (Budapest 10.) és Mellár Tamás (Baranya megye 1.) ismét hozta a választókerületét, de nyert Jámbor András (Budapest 6.) és Tordai Bence (Budapest 4.) is.

Nem jött viszont össze a győzelem dunakeszi központú választókerületben (Pest megye 5.) induló Dorosz Dávidnak, közel 4 ezer szavazattal többet kapott a volt főpolgármester-helyettesnél Tuzson Bence. Nagyon kikapott Lázár Jánostól Márki-Zay Péter is, aki az előválasztás előtt kötött megállapodás értelmében a Párbeszéd frakciójába ül, ha felveszi a mandátumát.

Az ellenzéki lista első helyéről bejuthatna ugyan, de a Telexnek megkeresésére hétfő délelőtt úgy fogalmazott: Hódmezővásárhelyre fókuszál a következő négy évben. „A vásárhelyiekért fogok dolgozni a következőkben, ennek fényében döntök a parlamenti mandátumról” – mondta lapunknak, ami alapján arra lehet következtetni, hogy nem ül be a parlamentbe. Ha sem ő, sem Karácsony Gergely nem veszi fel a listás mandátumát, akkor egyedül Berki Sándor juthat még az egyéni képviselők mellett a Párbeszéd frakciójába. Berki egyike annak a három roma képviselőnek, akiknek a parlamenti mandátumához ragaszkodott Márki-Zay Péter.

Frissítés 20:45-kor: A Párbeszédtől cikkünk megjelenése után jelezték, hogy az ellenzéki megállapodás értelmében párbeszédes képviselők kapják meg Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely mandátumát, amennyiben ők nem veszik azt fel. A főpolgármester helyett Szabó Rebeka zuglói alpolgármester ül be a parlamentbe.

„A Fidesz által kialakított politikai és választási rendszer tisztességtelen és igazságtalan, a hazugságot korlátlan erőforrással terjesztő, orosz típusú propagandagépezet jelentősen befolyásolta a voksokért vívott küzdelmet, ugyanakkor a választópolgárok által meghozott döntéseket tiszteletben kell tartani, az azokból fakadó következményeket le kell vonni” – áll a Párbeszéd hétfői közleményében.

„A Párbeszéd frakciója – az elnyert egyéni, illetve listás mandátumokkal – erősebb lesz, mint a legutóbbi ciklusban, és mindent megtesz azért, hogy ellensúlyozza a hatalom túlfölényét.”

Azt ígérik, markánsan képviselik tovább zöld-baloldali politikájuk alapvetéseit: „elkötelezettek vagyunk egy igazságos, szolidáris, fenntartható ország felépítése mellett.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!