Az LMP petíciót indít a paksi bővítés ellen

2022. március 6. – 11:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az LMP petíciót indít a paksi bővítés ellen, hogy lehetőséget adjanak az embereknek a beruházással kapcsolatos „akaratuk kifejezésére” – jelentette be Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke.

Ukrajna lerohanása szerinte egyértelművé tette, hogy Magyarország annál nagyobb biztonságban van, minél kevésbé függ Oroszországtól. A bővítési projekt szerinte annak bizonyítéka, hogy „Orbán Viktor nem partnere, hanem kiszolgáltatottja Vlagyimir Putyinnak”.

Mióta Oroszország megtámadta Ukrajnál, a Paks II. projekt ismét a közélet fókuszába került. Március elején arról írtunk, hogy az uniós szankciók ugyan nem érintik közvetlenül a beruházást, a kilátások. Már csak azért is, mert a magyar kormány a teljes hazai villamosenergia-rendszert a paksi bővítés köré szervezi egy évtizede, ezért igen kellemetlen lenne számára a projekt elúszása.

Később a DK azt közölte, hogy szerintük nem lesz oroszok által épített Paks II., két okból sem:

Orbán Viktor a napokban azt mondta, hogy az Oroszország elleni szankciók mellett is „teljesen reális”, hogy folytatódjon a Paks II. beruházás. A miniszterelnök az RTL Klub kérdésére válaszolva nyilatkozott a tervezett atomerőmű-bővítésről. Szerinte a két új blokk nélkül a magyar ipar versenyképtelenebb, a családok rezsiköltsége magasabb lenne, így a miniszterelnök szerint nincs semmi okunk és szándékunk a korábbi terv módosítására – derült ki az RTL Híradóból.

A paksi bővítéssel foglalkozott a csütörtöki Egyenes beszéd egyik blokkja is. Aszódi Attila, a projekt volt kormánybiztosa az ATV stúdiójában arról beszélt, a jelenlegi helyzet bizonytalan, nem tartunk azon a ponton, hogy érdemes legyen megjósolni, le kellene-e állítani ebben a formában Paks II. építését.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!