Támogatták a fideszesek az orosz agressziót elítélő határozatot az Európai Parlamentben

2022. március 1. – 18:46

frissítve

Támogatták a fideszesek az orosz agressziót elítélő határozatot az Európai Parlamentben
Tiltakozó képviselő az Európai Parlament ülésén – Fotó: Dursun Aydemir / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazta az Európai Parlament (EP) a határozatot, amiben a képviselők elítélik az orosz agressziót Ukrajna és Európa ellen, írja Donáth Anna momentumos EP-képviselő, és számolt be erről több hírügynökség, valamint európai parlamenti politikus is.

Az állásfoglalásban szerepel egyebek mellett, hogy az EP

  • „szorgalmazza, hogy haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló beruházási alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank működését az EU-ban”

valamint hogy

  • „felhívja a tagállamokat, hogy szüntessenek be az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden együttműködést, különösen a Roszatommal és leányvállalataival való együttműködést, beleértve az Oroszországgal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében folytatott együttműködést, valamint szüntessék meg vagy vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét”.

Az elfogadott határozatban tehát többek között azt követelik a Momentum elnökének bejegyzése szerint,

  • hogy az Európai Unió területéről, így Budapestről tiltsák ki az orosz „kémbankot”, valamint állítsák le a Paks II. beruházást,
  • hogy az orosz elnök a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt feleljen háborús bűneiért,
  • hogy Oroszország azonnal szüntessen be minden katonai tevékenységet Ukrajnában és feltétel nélkül vonjon ki minden katonai és félkatonai erőt, valamint katonai felszerelést az ország területéről,
  • hogy legyenek még szigorúbb szankciók Oroszország ellen. Szerintük minden orosz bank eszközeit be kell fagyasztani Európában,
  • hogy a bankközi üzenetküldő rendszerből, a SWIFT-ből való kitiltás vonatkozzon a belarusz bankokra is.
  • Emellett felszólítják az EU-s intézményeket, törekedjenek arra, hogy Ukrajna uniós tagjelölti státuszt kapjon, és addig is folytassák az ország EU-s piaci integrációját,
  • valamint felszólítják az összes tagállamot, hogy haladéktalanul függessze fel az összes orosz állami médiacsatorna műsorszórási engedélyét, és elítélik az orosz propagandamédia dezinformációs hadviselését.

Az állásfoglalást megszavazták a Fidesz EP-képviselői is, ez kiderül Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő közleményéből. Abban viszont egy kis kavarodás támadt, hogy az állásfoglalás egyes részeit megszavazta-e a Fidesz vagy nem.

Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője szerint ugyanis a fideszes képviselők megszavazták, hogy az egész Európai Unió területéről utasítsa ki azt a „kémbankot”, amit Orbán hozott be Magyarországra. Szerinte a fideszesek megszavazták azt is, hogy

„az Orbán–Rogán kettős által kitalált nagy biznisz, a letelepedési kötvény, amellyel bejött sok-sok kétes hátterű figura például Putyin környezetéből, hogy ezeket az embereket azonnal utasítsa ki az unió”.

Sőt, Ujhelyi azt állítja, hogy a fideszesek azt is megszavazták, hogy fel kell bontani azt az együttműködést azzal a Roszatommal, amelyik a Paks II. beruházásban a partnere Orbánéknak és oligarcháinak.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője szerint viszont Ujhelyi hazudik, mert a Fidesz megszavazta ugyan az ukrajnai háborús konfliktussal kapcsolatos EP-határozatot, de nem „támogatta a Fidesz a Paks II. leállítását”, mert nem támogatták a határozat azon részeit, amelyek a magyar ellátásbiztonságot veszélyeztethetik.

A kérdés az, hogy ha a Fidesz támogatta az állásfoglalást, aminek 19-es pontjában benne van a Roszatommal folytatott kapcsolatok felmondása, akkor hogy lehet, amit Deutsch mond, hogy nem támogatták „Paks II. leállítását”. A szemantikai megoldás szerint „az együttműködés megszüntetése a Roszatommal” szó szerint nem teljesen ugyanaz, mint „leállítani a Paks II. beruházást”. (Bár a következménye elvileg lehet az.)

A szavazástechnikai megfejtés pedig az lehet, hogy amikor módosító indítványként volt szó a Roszatom bekerüléséről az állásfoglalásba, akkor ellene szavaztak a fideszesek – bár végül a javaslatba beemelve már elfogadták. (Nem találtunk külön ilyen módosító indítványt.)

Mindenesetre az EP ilyen jellegű állásfoglalása kötelező érvényű jogi kötőerővel általában nem bírnak, így egyelőre az is kérdés, hogy ennek a határozatnak egyáltalán lehet-e bármilyen következménye.

A DK közleménye szerint mindenesetre azzal, hogy az Európai Parlament megszavazta a Putyin-ellenes szankciókat, még ma ki kell utasítani az orosz kémbankbot és ki kell szállni Paks II.-ből.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!