Kína
A fejlett világban csak Amerikában szégyenletesen alacsony a hulladék újrahasznosítása
Az Egyesült Államok világelső szeméttermelésben, és a fejlettségéhez képest le van maradva az újrahasznosításban.
A világ legfontosabb esőerdője az egyik nagy áldozata a kereskedelmi háborúnak
A szója az egyik legfontosabb áru az USA és Kína kereskedelmében, de konfliktusuk miatt Brazíliának nő a szerepe szójaexportban. Ennek pedig az esőerdő látja kárát.
Poloskákat küldenek csatába egy új kártevővel szemben
Az őszi sereghernyó Amerikából érkezett Afrikába és Kínába, az utóbbiban egy helyben őshonos ragadozó poloska felszaporításával akarnak védekezni ellene.
Visszalőnek a kínaiak a kereskedelmi háborúban, de magukat is eltalálhatják
Kína azt tervezi, hogy június 1-jétől vámot vet ki több mint ötezer amerikai termékre, amelyek éves importja 60 milliárd dollár – jelentette be az ország pénzügyminisztériuma.
Trump megint össze-vissza beszélt, majd durván megemelte a kínai áruk vámját
Nem született megállapodás a tárgyalófelek között, ezért életbe lépett a 15 százalékos vámemelés Kínával szemben.
Gyorsan fagyossá vált az amerikai-kínai viszony
Miközben a napokban Donald Trump amerikai elnök magasabb vámokkal fenyegette meg Kínát a nem megfelelően haladó kereskedelmi tárgyalások miatt, külügyminisztere az Északi-sarkividéki Tanács...
Valamit nagyon szeretne a magyar kormány Kínától. De vajon mit?
Minden keleti nyitásról szóló retorika ellenére Magyarország sokkal kevésbé tudta növelni a Kínába irányuló kivitelét, mint a többi uniós ország. A kormány mégsem ezen próbál javítani.
Új korszak jöhet a hentesnél: a sertéshús drágább lehet, mint a marha
Már hónap alatt akár hatvan százalékkal is drágulhat a sertéshús ára Magyarországon a Kelet-Ázsiában egyre inkább terjedő sertéspestis miatt.
Hamarosan kidurran a legnagyobb e-autós lufi
Több száz cég gyárt elektromos autókat Kínában, de hosszabb távon ennyi biztosan nem él meg.
Letarolják Szibéria végtelen erdőségeit a kínaiak
Oroszországból származik a kínai faimport több mint ötöde, ami miatt egyre fogynak a végtelennek tűnő szibériai erdőségek.









