Saját egyetemük jelentette fel egy kínai diáktüntetés résztvevőit
2020. november 19. – 21:10
frissítve
A hongkongi Kínai Egyetem több tucat végzős hallgatója tüntetett csütörtökön az intézmény kampuszán. A demonstráció miatt az egyetem feljelentést tett, a helyi rendőrség nemzetbiztonsági osztaga pedig nyomozást indított.
Az MTI a South China Morning Post híre nyomán azt írja: a diákok az egyetem múlt heti döntése ellen tüntettek, amely szerint a diplomaosztójukat online tartják meg. A végzős hallgatók szerint ezzel megfosztották őket attól a lehetőségtől, hogy hangot adjanak véleményüknek, a diplomaosztókon ugyanis a végzősök hagyományosan kinyilvánítják politikai véleményüket.
A csütörtöki eseményen az egyetemisták Hongkong felszabadítását és függetlenségét követelő jelmondatokat skandáltak, illetve mutattak fel transzparenseken, olyan kifejezéseket használva, amelyek a városban tavaly zajló tüntetéshullámon váltak népszerűvé. A tüntetők közül továbbá sokan támogatásukat fejezték ki a 12 hongkongi szökevény felé, akiket augusztus óta Sencsenben tartanak fogva, miután a kínai parti őrség feltartóztatta a Tajvanra tartó motorcsónakjukat.
A Peking által június végén bevezetett új nemzetbiztonsági törvény azonban tiltja az ilyen megnyilvánulásokat. A Kínai Egyetem közleményben jelezte, hogy a demonstráción elhangzó jelmondatok miatt feljelentést tett, hozzátéve, hogy a gyülekezés a járvány elleni előírásokat is megsérthette. A város oktatási hivatala szintén elítélte a tüntetést.