Kerítés
A litván parlament megszavazta a kerítés megépítését a Belarusszal közös határszakaszon
Litvánia szerint Lukasenko belarusz elnök szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.
Bemászott a ferihegyi reptér kerítésén egy férfi, aztán fémrúddal hadonászott
Egy őrbódéra felmászva jutott át. Meg kellett bilincselni, de mentőt is hívtak hozzá.
Magyarország tartóztatta fel a legtöbb embert az Európai Unió határán 2020-ban
Tavaly az EU egész területén félmillió, illegálisan tartózkodó embert találtak, és 400 ezret utasítottak ki.
Litvánia elkezdett kerítést építeni a határon, és Belaruszt vádolja a menekültáradat szervezésével
1,8 méter magas, pengés drótkerítést kezdtek el felépíteni.
Azonnali hatállyal felmondta a szerződését a velencei önkormányzat a strandot elkerítő céggel
A korzó üzemeltetője engedély nélkül húzott fel épületeket és húzott kerítést, az önkormányzat lépett a hosszas üzengetések után.
Rendkívül hangulatosra és igényesre sikeredett a velencei szabadstrand kerítése
Hogy úgy fogalmazzunk, nem a legdrágább verziót választotta a megrendelő.
Strandháború Velencén: a polgármester megtiltotta, mégis bekerítik a szabadstrandot
Kerítést húz a Korzó plázát és strandot üzemeltető cég a partra, szerintük már nem lehet máshogy bírni a tolvajok, rendetlen kutyások, éjszakai piálók és szemetelő vendégek áradatával. Csakhogy a...
A jogsértések láttán kivonul az EU határőrizeti szerve Magyarországról
A Frontex nem akar részt venni a menekültek kerítésen túlra küldésének gyakorlatában, amely az Európai Bíróság szerint jogellenes.
A háromméteres kerítést átugorva szökött Dél-Koreába egy észak-koreai férfi
Gyanús az eset, mert a férfi magasugrás világrekordja 245 centiméter.
Körbekerítik a Fehér Házat a választásokra készülve
Washingtonban az elkövetkező napokban fokozódhat a feszültség, különösen akkor, ha november 4-én még nem lesz biztos győztes.







