Litvánia elkezdett kerítést építeni a határon, és Belaruszt vádolja a menekültáradat szervezésével

2021. július 09. – 14:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Litvánia pénteken nekilátott a határkerítés megépítésének Belarusszal közös határán, miután azzal vádolta meg a belarusz hatóságokat, hogy külföldről migránsokat szállítanak az országba, és onnan illegálisan akarják bejuttatni őket az Európai Unióba, írja az MTI.

A határkerítés első szakasza 500 méter hosszú lesz, és 1,8 méter magas, pengés drótkerítésből áll – közölte Ruta Montvile, a litván hadsereg védelmi főnökének szóvivője. Az 502 kilométeres határ mintegy 78 kilométerét kerítették el a korábbi években, és mintegy 258 kilométert elektronikusan felügyelnek a litván belügyminisztérium szerint.

Kerítés a litván–belarusz határon Medininkai közelében – Fotó: Petras Malukas/AFP

Belarusz májusban úgy döntött, hogy engedélyezi a migránsok belépését az EU-tag Litvániába, megtorlásul a blokk által bevezetett szankciókért, miután Minszk leszállásra kényszerített egy Ryanair-járatot a területén, és letartóztatta a fedélzetén tartózkodó Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró-aktivistát.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő kedden kijelentette: „Ha valaki azt hiszi, hogy lezárjuk a határainkat Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és Ukrajnával, és az Afganisztánból, Iránból, Irakból, Líbiából, Szíriából, Tunéziából és távolabb Afrikából menekülők befogadóhelyévé válunk, az enyhén szólva téved. Belarusz most csak annyira őrzi a határt, amennyire az »kifizetődő« a számára”.

Lukasenko ezt a helyzetet arra igyekszik felhasználni, hogy javítsa pozícióit az EU-val szemben: „ha valaki többet akar, készek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni és megállapodni, hogy milyen feltételekkel tennénk azt meg”.

Litvánia szerdán bejelentette: határzárat létesít és csapatokat telepít, hogy megállítsa a területére illegálisan belépni akarókat. Az 502 kilométeres litván–belarusz határ ritkán lakott területeken halad át. Idén valamivel több mint 1500 ember lépte át a határt, közülük 900-an július első kilenc napja alatt.

Ingrida Simonyte litván miniszterelnök pénteken a nemzeti műsorszolgáltatónak nyilatkozva azt mondta: nem számít arra, hogy a Fehéroroszországból érkező migránsáradat magától csillapodni fog. Szerinte mivel a belarusz rezsim pénzt keres ezeken az embereken a vízumdíjakból, „más bevételekhez is jut ebből, nehéz lenne kedvező változást várni további hatásos eszközök megtétele nélkül”.

Simonyte szerdán egy Litvániába bejutott migránsnál talált dokumentumokra hivatkozva azt mondta: Belarusz repülőjáratokat kínált migránsoknak a minszki utakhoz. A fő repülőtér, ahonnan az emberek Belaruszba repültek, Bagdad volt, de külügyminisztere, Gabrielius Landsbergis szerint Törökországból is érkeztek migránsok.