Magyarország tartóztatta fel a legtöbb embert az Európai Unió határán 2020-ban

2021. július 14. – 21:53

frissítve

Magyarország tartóztatta fel a legtöbb embert az Európai Unió határán 2020-ban
Magyar katonák Kelebia közelében a magyar-szerb határon 2020. december 18-án – Fotó: Rosta Tibor/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly Magyarország tartóztatta fel a legtöbb embert az Európai Unió határain – írja a Hvg.hu az Eurostat adatai alapján.

2020-ban közel 138 ezer embert állítottak meg az Európai Unió határain.

  • Ebből Magyarországon 36 500 ember belépését akadályozták meg.
  • A második helyen Lengyelország áll 28 ezer emberrel.
  • Horvátország 15 ezer, Románia 13 ezer embert állított meg a határain.

A 138 ezer elutasítottból a legtöbben ukránok (56 ezer), albánok (13 ezer) és moldávok (10 ezer) voltak.

A 2020-as évben 79 százalékkal esett vissza az unió határain belépni akarók száma. Csak Spanyolországban 490 ezerrel kevesebben akartak bejutni a régióba.

Tavaly félmillió, az Unióban illegálisan tartózkodó embert találtak, és 400 ezret utasítottak ki. Az EU-ban illegálisan tartózkodók számában 2019-hez képest 11 százalékos volt a visszaesés, 557 ezer embert kaptak el a hatóságok. Közülük a legtöbben, 118 ezren Németországban voltak, de Magyarország itt is felért a dobogóra a 89 ezres létszámmal. A legtöbben ukránok, szírek és marokkóiak voltak.

2019-hez képest 19 százalékkal kevesebb embert is utasítottak ki tavaly, szám szerint közel 400 ezret.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!