A háromméteres kerítést átugorva szökött Dél-Koreába egy észak-koreai férfi

2020. november 24. – 21:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen hihetetlen történettel állt elő egy Észak-Koreából délre szökő férfi, aki helyi források szerint azt állítja, hogy egész egyszerűen átugrotta a háromméteres kerítést.

A 20-as éveinek végén járó, a leírás szerint alacsony termetű, vékony férfi korábban tornász volt Észak-Koreában, ez, illetve a kis súlya segíthette abban, hogy átjusson a kerítésen, ám a történet mindenképp gyanús, ugyanis a férfi magasugrás világcsúcsa 1993 óta 245 centiméter.

A Korea Herald beszámolója szerint a szöuli hatóságok megpróbálták kideríteni, hogy a kerítés mely pontján jutott át délre a férfi, illetve kétszer is megkérték, mutassa be a különleges ugrótudományát, amivel Dél-Koreába jutott.

A november 4-én elfogott férfi alighanem nem 3 méteres magasságba ugorva, hanem a drótkerítést valahogy lenyomva jutott ki Észak-Koreából, ám ez viszont újabb kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy ha így tett, hogyan nem jeleztek a kerítés szenzorait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!