A litván parlament megszavazta a kerítés megépítését a Belarusszal közös határszakaszon

2021. augusztus 11. – 13:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A litván parlament szerdára virradóra megszavazta a határkerítés megépítését a Belarusszal közös határszakaszon az illegális határátlépések megsokasodása miatt, írja az MTI. Az összesen 550 kilométer hosszú szögesdrót kerítés felhúzásának munkálatai már bő egy hónapja megkezdődtek.

„Minél előbb erőssé és megbízhatóvá kell tenni a Belarusszal közös határt”

– mondta Agne Bilotaite belügyminiszter, akit a BNS balti hírügynökség idézett.

A határvédelmi intézkedés költségei becslések szerint mintegy 150 millió euróra (53 milliárd forint) rúgnak majd. A litván határvédelem korábbi közlése szerint a kerítés néhány hónap alatt elkészülhet.

A balti ország határőrsége szerint csak az utóbbi egy napban mintegy hetven embert fordítottak vissza a határon, és hármat őrizetbe vettek. Az év eleje óta a litván hatóságok hozzávetőleg 4100 illegális határátlépőt tartóztattak fel a belarusz határon. Litvánia és az EU is azzal vádolja Lukasenko belarusz elnököt, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a litván–belarusz határon érezhető migrációs nyomás miatt az Európai Unió pár napja száz határvédőt, harminc járőrautót és két helikoptert adott Litvániának.

Belarusz ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy bevándorlókat küld tovább EU-s szomszédai felé.

„Ha valaki azt hiszi, hogy lezárjuk a határainkat Lengyelország, Litvánia, Lettország és Ukrajna felé, és az Afganisztánból, Iránból, Irakból, Szíriából, Líbiából és Tunéziából menekülők táborává válunk, az nagyon téved. Senkit nem fogunk visszatartani, nem hozzánk jönnek, hanem a felvilágosult, nyitott és kellemes Európába”

– gúnyolódott korábban Alekszandr Lukasenko államfő.

Litvániával különösen éles Belarusz konfliktusa, mióta több belarusz ellenzéki Litvániába menekült, az EU pedig felvette a szankciós listájára azokat, akik feltehetően felelősek a 2020. augusztusi belarusz elnökválasztás utáni ellenzéki tüntetések elfojtásáért. Májusban pedig a belarusz hatóságok a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának eltérítése után Minszkben tartóztattak le egy belarusz újságírót, akit a kormány elleni tömegtüntetések szervezésével gyanúsítanak. Mint kiderült, a gépen utazott a belarusz KGB négy embere is.

Ezzel párhuzamosan rendkívüli helyzetet hirdettek a lett–belarusz határon is a migrációs nyomás miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!