Határvédőket küld az unió a litván-belarusz szakaszhoz

2021. július 30. – 23:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió határ- és partvédelmi egysége, a Frontex száz határvédőt, harminc járőrautót és két helikoptert ad Litvániának, hogy segítsen neki a migrációs nyomás miatt, írja az MTI.

Litvánia július elején látott neki a határkerítés megépítésének Belarusszal közös határán, miután azzal vádolta meg a belarusz hatóságokat, hogy külföldről migránsokat szállítanak az országba, és onnan illegálisan akarják bejuttatni őket az Európai Unióba. Belarusz ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy bevándorlókat küld tovább EU-s szomszédai felé.

„Ha valaki azt hiszi, hogy lezárjuk a határainkat Lengyelország, Litvánia, Lettország és Ukrajna felé, és az Afganisztánból, Iránból, Irakból, Szíriából, Líbiából és Tunéziából menekülők táborává válunk, az nagyon téved. Senkit nem fogunk visszatartani, nem hozzánk jönnek, hanem a felvilágosult, nyitott és kellemes Európába”

– gúnyolódott korábban Alekszandr Lukasenko államfő. Litvániával különösen éles Belarusz konfliktusa, mióta több belarusz ellenzéki Litvániába menekült, az EU pedig felvette a szankciós listájára azokat, akik feltehetően felelősek az augusztusi belarusz elnökválasztás utáni ellenzéki tüntetések elfojtásáért. Májusban pedig a belarusz hatóságok a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának eltérítése után Minszkben tartóztattak le egy belarusz újságírót, akit a kormány elleni tömegtüntetések szervezésével gyanúsítanak. Mint kiderült, a gépen utazott a belarusz KGB négy embere is.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikai főképviselője az MTI szerint pénteken azt mondta, elfogadhatatlan embereket politikai céllal felhasználni, mindez sérti az alapvető európai értékeket és elveket. Azt is mondta az MTI szerint, hogy akiknek nincs joga az unió területén maradni, azokat vissza kell küldeni származási országukba, ennek érdekében pedig megtesznek minden szükséges intézkedést.

A litván határőrség szerint év eleje óta a litván-belarusz határon körülbelül 3200 határsértőt vettek őrizetbe, ezeknek több mint fele Irakból, Kongóból és Kamerunból érkezett, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!