RSS
A miniszterelnök sajtófőnöke azt írta, hogy Orbán most Brüsszelben tárgyal, a meghívással majd jövő héten foglalkoznak.
Donáth Anna kérdésére válaszolt a külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Wagner-zsoldosok lázadása ugyan egy nap alatt véget ért, a lezárás módja azonban a Kreml gyengeségét jelezte. Árulóknak mondott lázadókat engedtek el büntetlenül, és a tárgyalásban Putyin helyett...
Igaz, Alekszandr Lukasenko szerint erről érdemes Oroszországot is megkérdezni.
A FÁK oroszországi bizottságának elnöke megerősítette, hogy a belarusz államfő beteg, de azt nem árulta el, pontosan milyen betegséggel küzd.
Napok óta nem mutatkozik a belarusz elnök, és a legutóbbi megjelenésén se volt csúcsformában.
A 2020. augusztusi elnökválasztást követően emberek ezrei menekültek el Belaruszból, hogy a szomszédos országokban keressenek menedéket. Szvjatlana Kutkovicsnak a Litvániába vezető 500 km-es útból,...
A részleteket nem közölték.
Raman Prataszevics szerint nem azért kapott hat évet a lány, mert a barátnője volt, hanem mert szervezkedett a belarusz állam ellen.
Putyin üdvözlése után ez is befutott.