Helyi tudósítás

Román autópályán gyorsabban lehet majd eljutni Szegedről Debrecenbe
Fél órával gyorsabb lehet az út a két legnagyobb vidéki magyar város között, ha átadják az Arad és Nagyvárad közötti autópályát. Egy szakaszának építésére bejelentkezett már magyar nagyvállalkozó is.
Tizennégy év fegyházat kapott az embercsempész, aki a szalagkorlátnak dőlve nézte volna végig,...
„A vádlott inkább belenyugodott abba, hogy meghaljanak az utasok, mint az embercsempészés” – mondta a bíró annak az embercsempészési ügynek a tárgyalásán, ami majdnem tragédiával ért véget.
Menthetetlen a győri börtön, pár hónapon belül kiürítik
Tarthatatlan volt már a több mint 110 éves győri börtön állapota, ezt az idei fogolyszökési kísérlet bizonyította be.
Elment ötmilliárd forint, de Makón és a környékén most is túl sok az arzén 32 ezer ember ivóvizében
Makón és hét másik településen még most is csak kék konténerekből jut a lakosság megfelelő ivóvízhez. Pedig az Európai Unió két programot is támogatott a vezetékes ivóvíz minőségének javítására, de...
Tilos belépni a szolnoki strandra, aminek a felújítására öt év és 10,5 milliárd forint ment el
Várhatóan ezen a nyáron sem nyitják meg Szolnokon a Tiszaligeti Strandfürdőt, amelynek még 2019-ben kezdték meg a felújítását. A városvezetés előre nem látható medencerepedésre, nem megfelelő...
Enyhítették a propagandaplakátokat rongáló pécsi aktivista büntetését, de az ügynek még nincs vége
Heindl Péter jogász-aktivista szerint az ügynek nem is károkozásról kellene szólnia, hanem arról, hogy a magyar állam a kormánypropagandával a saját törvényei és az uniós jogszabályok ellen vét.
Udvaros Dorottya akkor sem lesz csalódott, ha őt is elítélik a fecskementő akcióért
A színművész és Rodics Katalin kutatóbiológus Győrben állt ma bíróság elé. Tizenkét Greenpeace-aktivistát vádolnak azzal, hogy a Fertő tavi fecskementő akciójuk során rongálást követtek el.
A választók öt évet adtak neki, az ügyészség hetet kért Újszentiván 200 milliós csalással vádolt...
Nem tartja magát bűnösnek Putnik Lázár, a Szeged mellett lévő Újszentiván volt polgármestere, akit egy 200 milliós csalással vádolnak. Putnik június 9-én újra nyert a településen, míg az ügyészség 7...
„Az osztályfőnökünk is nagyon küzd. Az állásával szórakozik” – drámaisok tüntettek Szentesen
Közel százan tüntettek kedden a szentesi Horváth Mihály Gimnázium előtt, melynek igazgatója felmondta a 25 éves együttműködést egy fővárosi művészeti iskolával, számos lehetőségtől fosztva így meg a...
Sallai megadta a receptet, hogy kell megverni Skóciát
Tökmindegy, milyen focival, három pontot kell szerezni vasárnap.
Kövess minket Facebookon is!