Állok az alföldi pusztában, közel negyven fokban, árnyék szinte sehol. Hiába fák közé kanyarodtam be a főútról, az illúzió a vékony erdősávval együtt gyorsan szertefoszlik, ahogy egyre beljebb hajtok – a Grasahu fesztivál helyszíne Üllésen nem véletlenül viseli a Pusztaszínház nevet.
A Grasahu a hazai fesztiválpiac egyik különleges szereplője, amit a sokszor kietlennek hitt dél-alföldi homokvilágban rendeznek. A Szegedtől félórányi autóútra, a háromezer lelkes település mellett megtartott fesztivál iskolai projektből nőtte ki magát az Alföld egyik kisfesztiváljává, ami főleg a Szeged környékén élőket célozza, és ahová idén először már külföldi nevek is érkeztek, többek között Ausztráliából.
A koncertek egyik helyszíne a pajta, ami egy fából emelt, méretes épület az egyébként bő öt perc alatt oda-vissza bejárható helyszín közepén. A koncertek idejére még az épületben üzemelő italpult is bezár. A bejárattól legtávolabb eső részen terül el a nagyszínpad, melynek nevében a „nagy” jelző inkább csak arra szolgál, hogy a pajtától megkülönböztethető legyen a helyszín.
Lemaradni senki sem tud a koncertekről, mert a fellépések kezdete előtt a szervezők egy régi Astrával körbejárva, hangosbemondón keresztül hívják a fesztiválozókat.
A fesztivál egyik kora délutáni fellépője a Giliszta, amit a közönség elég hálásan fogad, de sokkal szerencsésebb helyzetben van a sorban következő, ausztrál jazzcsapat, a Haztet. Egyrészt a két koncert közti jókora szünetnek köszönhetően nekik már nem kell a nappal szemben állniuk, másrészt eddigre a színpad előtti tömeg is százasra duzzad fel. És persze maradnak a Hakumbára is, ami talán a legismertebb név a fesztivál felhozatalából. Az általam legjobban várt Duckshell a fesztivál következő napján lép fel, és olyan estét hoznak össze, ahol a közönség és a zenekar teljesen összeborul.
Sok hasonló kezdeményezés van. Csak nem itt
A Grasahu fellépőit a legkönnyebben talán a világzene műfajjal lehet leírni, de idén jazzesebb és elektronikus fellépőket is hívtak a szervezők. Ezt már a fesztivál társszervezőitől, a szegedi Bába Csanádtól és Molnár Bencétől tudom meg, miközben a háttérben épp a Hét Hat Club játszik. Szeretnének minél több lehetőséget adni szegedi zenekaroknak is, mind itt, mind más, évközi eseményeken – merthogy a Grasahu a fesztiválon túli bulikkal is próbálja még jobban összekovácsolni a közönségét.
Bába Csanád szerint meglehetősen sűrű a mezőny a hazai fesztiválpiacon, emiatt lehetetlen olyan időpontot találni, amivel ne veszítenének látogatókat egy másik fesztivállal való ütközés miatt. Molnár Bence teszi hozzá, hogy országos szinten elég nagy a verseny, a régióban viszont nincs igazán alternatíva.
A társszervezők egyaránt a lokációt emelik ki a Grasahu egyik legfőbb karakterjegyeként, hozzátéve, hogy épp azért indították el a fesztivált, mert akkor szinte az összes jelentős rendezvény Budapest vonzáskörzetében működött. Molnár számára a Művészetek Völgye, a Samsara és a korai Kolorádó volt különösen inspiráló, ezeket a hatásokat próbálták aztán a saját képükre formálni. Ez a folyamat még most is zajlik, kértek kérdőíves visszajelzést is a közönségtől, ennek köszönhetően lett szabadtéri színpada is a fesztiválnak.
A közeli falut is bevonnák
Ahogy a legtöbb fesztivált, a tavalyi évben már a Grasahut is elérte a környéken élők haragja. Ekkor már működött a kinti színpad, utolsó este pedig valaki bejelentést tett a zaj miatt. Bába elmondása szerint azóta igyekeznek még nagyobb figyelmet fordítani a környékbeli lakosokra, idén hamar kezdték a kommunikációt, hogy senkit ne érjen váratlanul az esemény. A fesztivál egyébként minden előírásnak megfelel, a falu pedig – a jegyzőn keresztül – támogatását és örömét fejezte ki, hogy a rendezvény továbbra is itt van.
„Nagyon szeretnénk egyszer a falut is bevonni a fesztivál vérkeringésébe” – teszi még hozzá Bába, Molnár pedig ráerősít erre, szerinte a Grasahu néhány programja idővel a két kilométerre lévő településre is beköltözhetne. Azt egyelőre nem tudják, hogy mekkorára nőhet a rendezvény, de szerintük a fesztivál kezdeti belterjessége már egyre kevésbé jellemző.
A növekedésre az anyagi stabilitáshoz lenne szüksége a fesztiválnak. „Közösségi finanszírozásunk még nincs, bejegyzés alatt van az alapítványunk. Ez majd egy hosszabb távú célt szolgálna, direkt nem a fesztiválra szólna, hanem szeretnénk tágabbra nyitni a dolgokat, és egy csomó projektet becsatornázni alá” – magyarázza Bába. Addig is a jegy- és bérletértékesítésből, illetve az italpultokból származik bevétele a rendezvénynek.
Nem az a hely, ahol betáblázod magad programokkal
A Grasahu a helyszínen viszonylag pénztárcabarát, a bérletárak azonban talán túlzóak. A fesztiválokhoz képest elismerésre méltó a higiénia, a vécék állapota nagy fellélegzés lehet azoknak, akiknek a hasonló rendezvények egyet jelentenek a toitoi-parával.
Zenei felhozatal tekintetében – bár a személyes érdeklődésem nem áll nagy átfedésben az idei programmal – valamennyi koncertről pozitív szájízzel távoztam. Fogalmam sem volt például előzetesen arról, hogy képes leszek ellötyögni – az egyébként remek – ausztrál jazzre.
A Grasahu nem az a fesztivál, ahol az ember reggeltől hajnalig betáblázza magát programokkal, ahol akármerre megy, megakad valami érdekességen a szeme. Nem az a hely, ahol maga a fesztivál szolgáltatná a fő impulzust.
Sokkal inkább egy nagyobb társaság éves találkozója, ahová egyébként elég jó vendégeket sikerült meghívni. Egyedül, a körön kívülről érkezve, talán még nem könnyű rákapni a grasázás ízére.
Akik könnyen feltalálják magukat hosszabb üresjáratok idején, és mindeközben a negyven fok sem zavarja őket, megtalálhatják a romantikát Üllés mellett. Teljes értékű fesztiválozásra nem választanám a rendezvényt, azt viszont nem tartom kizártnak, hogy egy-egy estére visszanézzek a jövőben. Főleg, ha újra jön a Duckshell.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
