GVH

Megbírságolták az Emagot, 3000 forint értékű kupont kapnak a vásárlók
Mindenkinek jár, aki az elmúlt 12 hónapban bármilyen értékben vásárolt náluk.
Jelentősen csökkentette a megyei lapokat kiadó Mediaworks gigabírságát a versenyhivatal
A bíróság szerint nem volt helyes, hogy annak idején a maximális bírságösszegből indultak ki, így 2,2 milliárd helyett 830 milliót kell csak fizetni.
A versenyhivatal 40 millió forintra büntette meg az Airbnb-t
A szálláshelyeket közvetítő cég azt vállalta, hogy javítja tájékoztatóját, de ez nem sikerült neki teljeskörűen.
A GVH szerint megtévesztően hirdethetett a Vodafone és a Telekom
A hatóság azt gyanítja, hogy igazából nem is korlátlan az, amit annak reklámoztak.
A versenyhivatal szerint nem problémás a Spar tulajdonrésze a Tescóban
Több hónapos vizsgálat után arra jutott a GVH, hogy hiába vehet részt a Spar képviselője konkurense közgyűlésein, szenzitív adatokhoz nem jutott.
Vaskos bírságot kapott a Digi a versenyhivataltól
A GVH szerint a fogyasztók számára megtévesztő volt két kampányuk is.
A versenyhivatal vizsgálja, hogy a Digi megtévesztette-e a fogyasztókat az internetszolgáltatásával
A cég azt a benyomást kelthette, hogy minden ügyfélnél ugyanolyan gyors a netük.
Maximális büntetést kapott a Hermina Bau a megtévesztő hirdetéseiért
A Hermina Happy Land projekt lakásait hirdető cég 3,5 millió forintot fizethet.
A versenyhivatal vizsgálatot indított dr. Gődény szereplésével készített videók miatt
A gyógyszerész több videóban is olyanokat mondott, ami nem felel meg az élelmiszerekre vonatkozó szabályoknak.
Eltelt két év, újra jogsértően reklámoztak, 47 millióra büntette őket a GVH
Az Innovella Pharma Kft. a CalciTrio étrend-kiegészítőről többek között azt állította, hogy segíti a kalciumot a csontokhoz való eljutásban.
Kövess minket Facebookon is!