Vizsgálatot indított a GVH a Google-lel szemben

2021. június 8. – 10:34

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Google-lel szemben: azt vizsgálják, hogy a keresőben megjelenő ún. dalszövegkártya alkalmazásával sértik-e előnytelen módon a versenyjogot. Egészen pontosan azt nézik meg, hogy a dalszövegekre adott találatként megjelenő dalszövegkártya valóban kitakarja-e – különösen mobiloknál – a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, miközben a Google saját szolgáltatását, a YouTube-ot viszont népszerűsíti. Ha ez bebizonyosodik, akkor megállhat a jogsértés.

Mint a GVH a közleményében írja, különös figyelmet fordítanak a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára. 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabtak ki a Facebookra, 2018 nyarán pedig kötelezettségek teljesítését írták elő a Google számára. A versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálatra hat hónapja van a GVH-nak, ezt indokolt esetben kétszer hat hónappal is meghosszabbíthatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!