Nem volt ingyen a majom bölcsessége: 350 milliós versenyhivatali bírság Bongónak

2021. május 26. – 11:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lecsapott a Bongo nevű játék ausztrál üzemeltetőjére, amiért burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas sms-ek küldésére bírni.

A költségeket elhallgató tájékoztatás, a burkolt reklám nem szép dolog, de ha gyerekeket céloz, akkor különösen csúf dolog. A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást az elsősorban gyermekeket és kamaszokat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongót!”) szolgáltatás hirdetései miatt.

A széles online csatornákon reklámozott játékban Bongo, a kismajom – emelt díjas sms-ért – válaszolt a feltett kérdésekre. Mivel a digitális oktatás alatt a gyerekek a szokásosnál is több időt töltöttek okostelefonok és számítógépek előtt, így nagyobb eséllyel találkozhattak a kifogásolható hirdetésekkel, ezért a GVH tavaly tavasszal ideiglenesen megtiltotta a szolgáltatást és annak reklámozását.

A most lezárult vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, a reklámokban pedig elhallgatta a szolgáltatás árát és a személyes adatok kezelésének legfontosabb jellemzőit. A cég emellett egyes csatornákon – így influenszerhirdetésekben, illetve iskolásoknak szóló websorozatban – burkoltan hirdette a játékot, azaz a fogyasztók számára nem derült ki, hogy fizetett reklámokról van szó.

„A nemzeti versenyhatóság részéről többször világossá tettük, hogy a sérülékeny fogyasztók (idősek, betegek, gyermekek) ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan vesszük. A gyermekeket érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat különösen súlyosan ítéljük meg, hiszen az érintettek az internetes közösségi platformokon, reklámokkal különösen befolyásolhatók”

– emlékeztetett Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

A GVH a kiszabható maximális, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki az ausztrál cégcsoportra. A hatóság emellett megállapította három influenszerügynökség és egy webtartalomgyártó – aP4R Digital Agency Kft., a Social Guru Magyarország Kft., a hd OPEN! Kft. és a Globoport Média Holding Kft. – felelősségét is az általuk közvetített reklámokkal kapcsolatos egyes jogsértésekben.

Az influenszerszakmáról itt írtunk részletesebben.

A hazai vállalkozások számára – közreműködésük jellegére is tekintettel – a versenyhatóság bírság kiszabása helyett a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülését célzó belső szabályozások (ún. megfelelési programok) kialakítását írta elő. A jogkövetést elősegítő programok végrehajtását mind a négy cég vállalta, melyet a GVH utóellenőrzés keretében fog számonkérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!