Gigakartellt tárt fel a versenyhivatal a műtrágyapiacon, több mint 14 milliárd forint a bírság

2021. október 22. – 11:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellt tárt fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), rekordösszegű bírságot szabtak ki az ügyben, írta a GVH.

„A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására”

– írták.

Az eljárásban összesen tizenegy hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

Az ügyről korábban az Indexen írtunk még 2018-ban. A tét komoly, a történet mögött egy több százmilliárdos piac izgalmas konfliktusai húzódnak meg.

A GVH azt vizsgálta, hogy a Nitrogénművek nincs-e erőfölényben a piacon, de aztán azt állapította meg, hogy a környező országok beszállítói miatt nincs, majd 2017 szeptemberében újabb vizsgálat indult.

A Nitrogénművek tulajdonosa Bige László, ellene nemrég hűtlen kezelés miatt vádat is emeltek, az ügyészség szerint 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. Ügyvédje, Zamecsnik Péter nevetségesnek nevezte a vádakat.

Bige László, az egyik leggazdagabb magyar kálváriája a hatóságokkal évek óta tart. A kacifántos ügyekben számos fejlemény történt már, a leglátványosabb fordulat az volt, amikor tavaly ősszel őrizetbe vették a milliárdost a miatt az ügy miatt, amiben most a vádemelés is történt (a nyomozók szerint leértékelt műtrágyákkal ügyeskedett). Korábban megtörtént az is, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a Bige Holding szolnoki üzemében.

Bige László mindig azzal magyarázta a vizsgálatokat, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel. Őrizetbe vételekor azt kommunikálta a Nitrogénművek, hogy az eljárás a megfélemlítést szolgálja. Bige tavaly ősz óta házi őrizetben van, nyomkövetőt kell viselnie, így üzenget a kormánynak. Idén azzal kapott szélesebb publicitást, hogy megrendelt egy szokatlanul nagy mintás kutatást a jelenlegi magyar társadalmi-gazdasági helyzetről, és azt átnyújtotta az ellenzéknek. Október 10-én pedig azt nyilatkozta, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek kiváló emberek.

Frissítés: A Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport közleményt adott ki, amiben azt írják, a GVH határozatának tartalmát alaposan elemezni fogják, de mindenképpen megtámadják a bíróság előtt.

Azt írták:

„A jelenlegi hazai politikai helyzetben társaságunk a nem várt eseményekre jelentős likviditási tartalékot halmozott fel az elmúlt időszakban és mindent megtettünk annak érdekében, hogy ügyfeleink ellátását még a jelenlegi piaci folyamatok mellett is biztosítani tudjuk.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!