Bige László: Rákosi alatt sem volt ilyen erkölcsi válságban az ország, mint most

2021. november 15. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez az ország olyan erkölcsi válságban van, hogy Rákosi alatt sem volt ilyenben. Én éltem egy másik diktatúrában Romániában, ahol a diktátort Ceaușescunak hívták. Most is elmehetnék, de nem vagyok az a feladós típus. Pedig megüzenték nekem, hogy ha elmegyek innen, békén hagynak, akkor nincs probléma. De nem követtem el semmi olyat, amiért menekülnöm kéne innen. Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól, nem volt valami fényes a vége”

− mondta Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa a Szabad Európának adott interjújában. A nagyvállalkozó, akinek az érdekeltségeire a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rekordösszegű, összesen 11,5 milliárd forintos bírságot szabott ki, egyre gyakrabban nyilatkozik a médiában − főleg arról, hogy mennyire nem szimpatizál a kormánnyal.

Bige szolnoki cégét, a Bige Holdingot még három éve szállták meg a hatóságok, és aztán be is zárták környezetvédelmi okokra hivatkozva. Holott a vállalkozó szerint „előtte húsz éven keresztül soha az életben nem fizettünk környezetvédelmi bírságot, és hulladékgazdálkodással kapcsolatos megrovást vagy bírságot sem kaptunk soha”. Szerinte az ügy a mai napig nincs lezárva, és bízik az igazságszolgáltatásban:

„A legnagyobb problémája a hatóságoknak a bírósággal van, mert a bíróságokat, úgy tűnik, egyelőre még nem tudta maga alá gyűrni a hatalom. Azt gondolták, hogy a pártházban megírják az ítéletet, a falu bolondja meg kihirdeti, de nem sikerült.”

A gyárbezárás miatt bíróságra menne Bige László, mert „minden nekünk okozott kárt meg kell hogy térítsenek, mert ezeket szándékosan, parancsra tették”. A 11,5 milliárdos GVH-bírság is szerinte egy olyan példátlan büntetés, amit „csak azzal csinálnak meg, akit tönkre akarnak tenni, hogy ellopják a vagyonát”, és ez ellen is bíróságra mennek majd.

Mindenesetre ha kell, be fogják fizetni a gigabírságot is, de Bige nem örül annak, hogy vitájából Csányi Sándorral mára rendőrségi és ügyészségi ügy lett. A nagyvállalkozó szerint az ellene zajló „hadjárathoz” pedig egyenesen Orbán Viktor adta meg az engedélyt. „Se Polt Péter, se Pintér Sándor nem működik nélküle. Mindenkinek engedélyt kell kérni. Ez így működik. Eldöntötték ezt a kérdést, csak engem nem kérdeztek meg arról, hogy benne vagyok-e, vagy sem.

Az a furcsa, hogy ezt az egészet meg lehet tenni egy úgymond jogállami rendszerben Európa keleti szélén. De egyszer minden elmúlik, a fák nem nőnek az égig, ha megnőnek, kivágják, ennek is hamarosan eljön az ideje.”

Bige szerint olyan eszközöket vetettek be ellene, amelyek „semmilyen jogi vagy morális korlátot nem vesznek figyelembe”:

„Nézem ezt a sok szellemi fogyatékost, csirkefogó gazembert, akik ebben a rendszerben közreműködnek (…) Erővel csinálják, mert sok ész nem szorult beléjük, és úgy gondolják, hogy erővel mindenkin átgázolhatnak és mindent letarolhatnak”

− mondta. Azonban nem fogja feladni a cégeit, még akkor sem, ha 2022 után is a Fidesz marad hatalmon, hiszen szerinte nem követett el semmi olyat, amiért menekülnie kellene.

Bige azért nagyon bízik abban, hogy jövő tavasszal a hatpárti ellenzéki összefogás képes lesz megelőzni a Fideszt a választáson: „Szerintem a Fidesz egy kicsit bajban van, mert Márki-Zay Péterre nem lehet azt mondani, hogy Gyurcsány embere, vagy azt, hogy kommunista volt, vagy lopott és seftelt. Ő egy tiszta ember.”

Korábban Bige beszélt arról is, hogy tanácsokkal és pénzzel is támogatta Márki-Zay kampányát: úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök-jelölt „az előválasztásoknál kért némi aprót”. Később Márki-Zay pontosított, és elárulta, hogy 5 millió forint támogatást kapott a vállalkozótól a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!