A GVH elnöke szerint a hozzájuk érkezett panaszok alapján szinte vadnyugati a helyzet a hazai építőanyag-piacon

2021. augusztus 9. – 18:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjút. Ebben többek között arról beszélt, hogy a GVH-hoz beérkezett panaszok alapján komoly zavarok vannak az építőanyag-piacon, a helyzet szinte vadnyugati.

Mint Rigó kifejtette, a vásárlók nagy kiszolgáltatottságra panaszkodnak, az árak teljesen kiszámíthatatlanok,

„elmennek építőipari anyagokat vásárolni, és nem kapnak árlistát, az építőanyagárak nem transzparensek. Már ott tartunk, hogy megjelentek a napi árak, sőt már félnapi árak is vannak.”

Rigó hozzátette,

„az eladó majdhogynem zsaroló pozícióban van, közli az új árat, a vevőnek pedig pillanatok alatt el kell döntenie, megveszi-e az árut magasabb áron, vagy elszállítják máshova.”

Az elnök arról is beszélt, hogy problémás és nehéz a panaszbejelentés is, illetve hiába van minden eladó bekötve a NAV-hoz, megesik, hogy az eladó közli, „a készpénzt preferálja jobban”.

„Egy normálisan működő piacgazdaságban a kereskedőknek kellene versenyezniük a vevőkért, és nem fordítva”

– tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a koronavírus valóban hatott a termékek árára, azonban ha az EU tagállamait vesszük, és kiválasztjuk az építőanyag árakat öt évre visszamenőleg,

„az jön ki, hogy az országok többségében tíz-tizenöt százalékos volt az átlagos növekedés. Kivéve Magyarországot és Romániát, ahol harmincszázalékos. ”

A GVH elnöke azt is megjegyezte, hogy a versenyhivatal vizsgálni fogja, van-e a hazai piacon kartellezés, de más esetben is indokoltnak látja a beavatkozásokat. Mint Rigó említette,

„valóban vannak olyan termékek is, amelyekre igaz, hogy egy tulajdonoshoz vagy bánya-üzemeltetőhöz kötődik az éves kitermelt mennyiség 80-85 százaléka. És ha ez a helyzet, akkor nyilván ő a termelés mennyiségével, az ármeghatározással, az exportteljesítményével nagyon komolyan tudja befolyásolni a magyar piacot.”

Kifejtette, szerinte a privatizációra vezethető vissza a piac torzulása, illetve a „kitettséget csökkentené, ha több magyar tulajdonú gyár lenne”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!