Fidesz-KDNP
Az államtól kapott segélyhívón hívogat idős embereket a Fidesz
Orbán Viktor rögzített üzenetét is lejátszották.
A Fidesz támogatására biztat a református egyház, az evangélikusok nem adtak ki eligazítást
A három nagy, történelmi keresztény egyház közül csak a reformátusnak lesz kifejezett választási körlevele.
Orbán: A magyarok a legbonyolultabb nemzetközi összefüggéseket is kristálytisztán átlátják
A visegrádi négyekről, gazdasági válságról és bolond divatokról is beszélt.
A hivatalos döntés előtt hirdették ki fideszes politikusok, kik nyerik az uniós pénzeket
Tessely Zoltán szerint ő tévedésből közölte hamarabb a pályázati nyerteseket, Erdős Norbert szerint pedig ő azt akarta kifejezni, azon dolgoznak, hogy a település megkapja a forrást.
Kocsis Máté az M1-en: Ha a baloldal nyerne, nem lenne fűtés az óvodákban
A Fidesz választási ötpercéből kiderült, hogy visszatérne Gyurcsány újból eltörölni mindent, Márki-Zay pedig belesodorná az országot a háborúba.
Republikon: A dolgozó magyarok 28 százaléka inkább elhagyná az országot, ha Orbán hatalmon marad
A Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért között 2 százalékpontos különbség van a napokban készült felmérés alapján. Minden harmadik aktív korú magyar fontolgatja a kivándorlást, és sokuknak...
Az utolsó Závecz-mérés a választás előtt: Fidesz–Ellenzék 39-36
A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az aktív bizonytalanok 600 ezres tábort alkotnak.
Már biztos, hogy Gődényék és Gattyánék is szerepelnek majd a szavazólapon
Jogerős, hogy összesen hat tömörülés tudott országos listát állítani, a Nemzeti Választási Bizottság döntött az állami médiában járó műsoridő felosztásáról is.
Medián: a háború kitörése óta tovább nőtt a kormánypártok előnye
Bár nem volt konkrét kérdés a háborúval kapcsolatban, de az orosz invázió után a kormány előnye 4-ről 12 százalékpontra nőtt az ellenzékkel szemben.









