Republikon: Április óta lassan, de morzsolódik a Fidesz támogatottsága

2023. január 13. – 04:52

Másolás

Vágólapra másolva

Csekély mértékben, de az előző hónapban is csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében a Republikon Intézet pártpreferencia-kutatása értelmében. A kutatás eredményeit elsőként a Telex közli, ezek szerint pedig decemberben 34 százalékon állt a kormánypárt, januárra ez már csak 32. Ezek alapján úgy tűnik, hogy folytatódik az áprilisi választás óta tartó lemorzsolódás: idén januárra 9 százalékponttal kevesebben vannak a Fidesz-KDNP választói.

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült január 2-6. között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/- 3,2%.

A Republikon Intézet elemzése szerint a kormánypártoknál tapasztalható lemorzsolódásnak a mostani gazdasági válság az egyik oka, de az oktatási rendszer körüli konfliktus sem tesz feltétlen jót a Fidesznek.

Azok a bizonytalan szavazók, akiket a Fidesz-KDNP tavasszal mozgósítani tudott, szépen lassan elszállingóztak. Ők azok, akiket kormánypárt a választások előtti háborús kommunikációval, pénzosztással, választási ígéretekkel győzött meg

– fogalmaz a kutatóintézet. Eközben az ellenzéki pártok körében nem volt nagyobb elmozdulás az elmúlt hónapokban. A DK 1-1 százalékot tudott erősödni: a pártválasztók körében 20, a teljes népesség körében jelenleg 14 százalékon állnak. Úgy néz ki, hogy a DK az árnyékkormánnyal, az átigazolásokkal, és például a saját tévé indításával fenn tudta tartani a figyelmet, építkezni tud, így megszerezte az összefogás több választóját is – írja a Republikon.

A Mi Hazánk esetében bár minimális, de csökkenés volt megfigyelhető az elmúlt hónapban: egy-egy százalékot vesztettek, így januárban a pártválasztók körében 9, a teljes népesség körében pedig 6 százalékra esett a támogatottságuk. A Republikon szerint a Mi Hazánk 2022 végére elérte a potenciálját, ezért kezdett a támogatása stagnálni, majd csökkenni.

A többi ellenzéki párt esetében gyakorlatilag semmilyen elmozdulás nem történt. A teljes népesség körében a Momentum és az MSZP 4-4 százalékon áll, az LMP és a Jobbik pedig 3-3 százalékon. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is 1 százalékos csökkenést könyvelhetett el, ők 2 százalékon állnak, a Párbeszéd pedig stabilan tartja a 2 százalékos támogatottságát.

A pártválasztók körében egyedül a Jobbik tudott egy százalékot erősödni, ez azonban a teljes népességhez képest itt sem befolyásolja az erősorrendet:

  • a Fidesz-KDNP 45 százalékon áll,
  • a DK stabilan a legerősebb ellenzéki párt a maga 20 százalékával,
  • a Mi Hazánk a csökkenést követen 9 százalékot tudhat magáénak,
  • a Momentum és az MSZP 6-6,
  • a Jobbik az erősödéssel 5,
  • az LMP 4,
  • a Kétfarkúak 3,
  • a Párbeszéd pedig 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik a pártválasztók körében.

A Republikon kutatása szerint a kisebb pártok közül jelenleg csak a Momentum, az MSZP és a Jobbik kerülnének be az Országgyűlésbe.

A Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az LMP nem érik el a bejutási küszöböt – bár az LMP nem áll tőle olyan messze.

A legnagyobb változás és egyben növekedés is a bizonytalanok kategóriájában mutatkozik: 27 százalékról 30-ra nőtt a pártot nem választók aránya decemberről januárra. A bizonytalanok számát a Republikon szerint az ellenzéki pártoktól eltávolodó, és Fidesztől lemorzsolódó választók is növelték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!