Minél kisebb egy település, annál fideszesebb

A helykeresés időszaka, a kétalternatívás korszak és a centrális erőtér évei – nagyjából így lehet felosztani az elmúlt, immáron több mint harminc év politikai ciklusait Magyarországon egy friss, a centrális erőtér kialakulását vizsgáló tanulmány szerint. A kilenc választás Magyarországon: A centrális erőtér alakulása című tanulmány a Tárki által kiadott Társadalmi Riport című kötetben jelent meg. Hogyan alakult ki az ország politikáját több mint egy évtizede meghatározó centrális erőtér, ami a jobboldali blokk, azaz a Fidesz–KDNP „hegemóniáját” hozta el Magyarországon?

1990-től 2010-ig négyévente egymást váltó centrumpártok versenye volt a meghatározó Magyarországon, ez azonban 2010 után megszűnt. Ez a Tárki kutatása szerint nem feltétlenül a jobboldalra szavazók megsokszorozódásának köszönhető: 2010-ben „csak” 400 ezerrel több szavazója volt a jobboldalnak, mint négy évvel azelőtt.

A centrális erőteret az hozta létre, hogy 2006 és 2010 között közel egymillió szavazó jelent meg a szélsőjobb mögött, a centrum- és baloldali pártok pedig másfél millió szavazót veszítettek.

Ezután sem 2014-ben, sem 2018-ban nem történt az erőviszonyokban érdemi változás. De mi áll a hatalmas mozgás mögött? A kutatás szerint minden a Fidesz saját „trendszerű” fejlődésével kezdődött, ami már a 2002-es elvesztett választás után lezajlott, de már 1998 és 2002 között nagy átrendeződés kezdődött, ami akár máig meghatározhatja a jobboldali preferenciákat Magyarországon.

Orbán Viktor első kormányzása alatt, 1998 és 2002 között kezdett formálódni a máig meghatározó jobboldali szavazói tömb. Sokat hangoztatott tézis, hogy a Fidesz mint jobboldali párt a vidéki szavazók körében rendelkezik erős támogatottsággal. A kutatás szerint a párt szavazatarányai és a lakosságszám között fordított arányosság van.

Az látszik, hogy minél kisebb egy település, annál több szavazója van ott a Fidesznek.

Ez a mintázat már egészen 2002 óta megfigyelhető, ráadásul – ahogy az ábrán is látszik – egyre látványosabban. Más pártok esetében nincs ilyen összefüggés: a „jobbra szavazás” önmagában nem minden esetben kapcsolható össze a településmérettel.

A Fidesz választói bázisa az 1998 és 2002 közti periódusban radikálisan átalakult – állapítja meg a kutatás.

Az első Orbán-kormány politikája „mélyrétegeiben kialakította azokat a tartós tendenciákat, amelyek később alapot biztosítottak a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) kialakulásához is”.

A Fidesznek 2002-re úgy sikerült egymillió új szavazót szereznie, hogy közben a jobboldali blokk teljes szavazatmennyisége gyakorlatilag nem változott, ennek egyik eleme, hogy a Fidesz be tudta kebelezni a Független Kisgazdapárt vidéki szavazóit. Röviden: ebben az időszakban a Fidesz kiszorította a politikai ellenfeleit a saját térfeléről – írja a kutatás. A Fidesz – a szavazóbázisát tekintve – egy 1998-ban még inkább városi pártból 2002-re egyértelműen egy vidéki, rurális párt lett, és az ekkor kialakult szavazói mintázat évtizedekre változatlan maradt.

A centrális erőtér létrejöttéhez önmagában kevés a Fidesz ezredfordulós átalakulása, ehhez kellett az is, hogy a baloldali tömb szétforgácsolódjon. 2002-ben és a 2006-ban hiába alakult már ki a Fidesz vidéki bázisa, a baloldal elég erős volt ahhoz, hogy több szavazatot gyűjtsön. Az elemzés szerint a 2006 és 2010 közötti egy „sorsdöntő” ciklus volt:

az MSZP közel másfél millió szavazóját veszítette el, miközben az SZDSZ gyakorlatilag eltűnt.

A kutatás szerint az SZDSZ eljelentéktelenedése miatt a választóiknak új pártot kellett keresniük, sokan közülük az LMP-nél kötöttek ki. Az MSZP másfél millió szavazójának eltűnése három számmal magyarázható: a Fidesz 430 ezer, a Jobbik 730 ezer többletszavazatot kapott 2010-ben, miközben durván 300 ezerrel kevesebben szavaztak országosan. A szocialista párt szavazói gyakorlatilag a két jobboldali párt valamelyikére voksoltak vagy egész egyszerűen otthon maradtak 2010-ben.

Az elemzés azt írja, hogy a centrális erőtér kialakulása alapvetően meghatározta a 2010-es évek három választásának eredményét. Ezen a helyzeten a 2022-ben egy erővé összeállt ellenzék sem tudott változtatni. Azonban mind a Fidesz, mind az egyben számolt ellenzéki tömb növelni tudta a táborát 2022-ben.

A 2022-es választás esetében a Jobbik szavazóinak mozgását érdekes vizsgálni. Egy biztos: a Mi Hazánk sok szavazót el tudott hódítani a Jobbiktól – írja a kutatás. Ezt az is alátámasztja, hogy az ellenzéki koalíció pont abban az északkeleti régióban szenvedte el a legnagyobb veszteséget, ahol 2010-ben a Jobbik a legnagyobb szavazatnyereséget tudta produkálni. A Fidesz legtöbb pluszszavazatát az északkeleti régióban szerezte, ahol a Jobbik 2010-ben még erős volt, emellett a keleti határvidékről is tudott szavazókat szerezni a kormánypárt.

A kutatás megállapítja, hogy a Fidesznek 1998-ban még egészen más szerkezetű szavazótábora volt a jelenlegihez képest. Azonban az új, maihoz hasonló szerkezet már 2002-re kialakult, ami a centrális erőtér egyik előfeltétele volt. Később aztán arra is szükség volt, hogy a baloldal 2006 és 2010 között elveszítse szavazóinak nagy részét. Ezeket a választókat az ország egyik felében (északkeleti régió) a Jobbik vitte el, míg a másikban (Baranya megye térsége) a Fidesz.

Ezen erőtér megváltoztatásához politikai előfeltétel a Fidesz két oldalán elhelyezkedő pártok közti koalíció – állapítja meg az elemzés. Azonban hiába jött létre a koalíció, a választók ennek ellenére is a kormánypártoknak szavaztak bizalmat. Az elemzés szerint ennek háttérében többek közt az áll, hogy a Jobbik szavazótáborának jelentős része az északkeleti országrészben átpártolt a kormánypárthoz. A Jobbik 2010-es évek közepén elkezdődött néppártosodása azt eredményezte, hogy az inkább baloldali vidékeken a szavazók hajlandók voltak az ellenzéki koalícióra szavazni, ám az északkeleti országrész szavazói ezt a váltást nem fogadták el, és – a régi pártjuk, a Jobbik, illetve az újonnan megjelent Mi Hazánk helyett – inkább a kormánypártra szavaztak – állapítja meg a Tárki kutatása.