A KDNP '56-ról: régen a szovjet tankoktól, ma a brüsszeli szankcióktól kell megvédeni a magyar családokat

2022. október 23. – 09:46

Másolás

Vágólapra másolva

Október 23-ra már kora reggeltől elkezdték a megemlékezéseket az ellenzéki és a kormányzati pártok, nem maradt ki ebből a kormánykoalíció egyik oldala, a KDNP sem.

A párt frakcióvezetőjének, Simicskó Istvánnak tollából adott ki közleményt október 23-ról. Simicskó ebben többek között úgy fogalmazott: „a magyarok odaadása a szabadságért, a szuveneritásért nem újkeletű”, ez történt 1956-ban és „ezt a harcot azóta is megvívjuk”.

„A XX. század közepén a szovjet tankok és a magyar kommunisták ellenében kellett összefognunk, ma pedig a ránk erőltetett brüsszeli szankciókkal akarják fenyegetni a magyar családokat, a magyarság jövőjét.”

-vonta le Simicskó a következtetést, párhuzamot téve az '56-os hősök és a mostani, „brüsszeli szankciók ellen harcolók” között. A KDNP sorait azzal zárta: „óvjuk meg hazánkat az idegen érdekektől és óvjuk meg Európánkat a háborútól és az elhibázott gazdaságpolitikától”.

A Fidesz a miniszterelnök egy korábbi ‘56-os beszédével emlékezett meg az ’56-os hősökről, átkötve ezt arra a mondanivalóra, hogy „ma sem az számít, amit Brüsszelben, Washingtonban és a külföldről vezérelt médiában mondanak”.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!