Nézőpont Intézet: Fidesz-győzelemre számít a választók több mint kétharmada
Még az ellenzékiek 36 százaléka is úgy gondolja, hogy marad az Orbán-kormány.
Republikon: A Fidesz-szavazók nagy része szerint a kormány eredményei ellensúlyozzák a korrupciót
A Republikon Intézet legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogy milyen vélemények kapcsolódnak a korrupcióhoz a válaszadó pártszimpátiája szerint.
Republikon: A negyedik hullám és a Völner-botrány ellenére erősödéssel zárja az évet a Fidesz
2021 elejéhez képest mintha semmit sem változtak volna az erőviszonyok az ellenzéki tömb és a kormányoldal között: az ellenzéki összefogás együtt 3 százalékponttal vezet a teljes népesség, és 5-tel...
Hivatalos, hogy a fideszes Németh Zsolt újra megpróbálkozik a budafoki egyéni körzet megszerzésével
2022-ben a momentumos Tóth Endre lesz az ellenfele, noha Molnár Gyula 2018-ban ellenzéki koordináció nélkül is legyőzte a Fidesz külpolitikusát.
Republikon: Befagytak a pártpreferenciák, a Kutyapárt és az „egyéb pártok” tábora viszont nő
A Fidesz hibahatár alatt veszített, a DK és a Jobbik népszerűsége több hónapja lassú ütemben apad, a nagyobb pártoktól elszakadó szavazók a bizonytalanok és a kisebb pártok táborát erősítik.
Kocsis Máté: Óvodásoknak nem való a szexualitás, sem természetes, sem alternatív formában
A Fidesz frakcióvezetője szerint azért kell népszavazás, mert Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket.
Mérföldkőnek számító indítvány jön a magyar–lengyel tandemmel szembeni EU-s jogállamisági...
Sok mindent előrevetíthet az Európai Unió Bíróságának csütörtöki főtanácsnoki indítványa arról, hogy indítható-e jogállamisági mechanizmus Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A két ország...
Kétezernél is többször írta alá a Stop, Gyurcsány! petíciót egy robotprogram
Tomanovics Gergely politikai aktivista csütörtök este élő közvetítésekben mutatta be a YouTube-on, hogy egy algoritmus kamuprofilokkal, tömegesen tölti ki a Fidesz online adatgyűjtőívét.
Závecz: Továbbra is négy százalékponttal vezet az ellenzéki közös lista a Fidesz előtt
A Závecz Research friss közvélemény-kutatása szerint mind a kormány, mind az ellenzék erősödött két százalékkal októberhez képest.
Csaknem 41 millió forint lelépési pénzt kapott a Médiatanács lemondott elnöke
Karas Monikát kártalanítás és végkielégítés is megillette döntéséért, aminek hála a Fidesz újabb 9 évre nevezhet ki mást az NMHH és a Médiatanács élére. Karasnak már megvan a következő munkahelye.
Kövess minket Facebookon is!