Étterem

Így szálltak el az éttermi árak: 30%-kal több bevétel ugyanannyi vendéggel
Igaz, közben energiára öt-tízszer többet kell kifizetniük a vendéglátósoknak.
Bezár a Malackrumpli
A Facebookon jelentették be a dolgozók: az étterem tulajdonosának halálával az étterem lelkét veszítették el, amit a jelenlegi helyzetben nem tudnak pótolni.
A fél ország bezár a rezsiválság miatt
Egyetem, színház, múzeum, könyvtár, uszoda – rengeteg közintézmény bezár erre a télre a magas energiaárak miatt, megpróbáltuk összeszedni, mi minden lehet érintett.
András és Zoltán egy nap alatt két helyre is betört, de egy autós is rosszul járt
A két huszonéves múlt vasárnap feltört egy autót, majd egy benzinkúti boltot, ahonnan egy étterembe mentek, de ott már várták őket a rendőrök.
Hiába kapták el mindig, nem bírt leállni az éttermi potyázással a pécsi férfi
Pár nap alatt háromszor is előállították a rendőrök, miután fizetés nélkül akart távozni a vendéglátóhelyekről, ez sem tántorította el.
A pokol egy luxusétterem, ahol a szmötyi és a zselé mellé szadizmus is jár
A menü című filmben Ralph Fiennes a szektavezér-szakács, aki a szívét-lelkét is felszolgálja a hálátlan burzsujoknak, de az új étlap az ő torkukon is megakad.
Sok közpénz és más furcsaságok a hazai Michelin-kalauz körül
Hitelesnek tartja-e még a világ az éttermi csillagokat osztogató Michelint? Miért ment rengeteg közpénz a hazai étteremkalauz kiadvány előkészítésére a vendéglátás válságának kellős közepén, és...
Orlando Bloom és Katy Perry vacsorázott egy nagyon jót Budapesten
Szerencsére nem csak dolgozni, enni is szoktak a világsztárok a magyar fővárosban.
Elviselhetetlenül feszült, mégis abbahagyhatatlan sorozat a szakácséletről
Sosem készült még ilyen fájdalmasan valóságos, mégis imádni való sorozat az éttermi konyhák világáról, mint a Bear. Egy szakács történetén keresztül feltárulnak 2022 válságokkal teli hétköznapjai.
Kövess minket Facebookon is!