András és Zoltán egy nap alatt két helyre is betört, de egy autós is rosszul járt

2022. november 20. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Két maszkot viselő férfiról érkezett bejelentés múlt vasárnap éjjel a rendőrségre, akik egy IV. kerületi étterembe törtek be. A rendőrök kiérkezésekor menekülni kezdtek, azonban egyikőjük nem járt sikerrel. A 23 éves T. Andrást az újpesti rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Miután társával szemben a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki, a 23 éves L. Zoltán három nappal később személyesen jelent meg a kerületi rendőrkapitányságon.

A két férfiről kiderült, hogy az étterem ajtajának feltörését megelőzően egy autót is megrongáltak a IV. kerületben, amelyből egy hátizsákot, valamint különböző használati eszközöket loptak el. De egy XIII. kerületi benzinkút ajtaját is felfeszítették, majd a boltból édességet loptak.

A két férfit az újpesti nyomozók lopás bűntett kísérlete, kétrendbeli lopás vétsége, valamint rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. ​T. András letartóztatását elrendelte a bíróság, társa házi őrizetet kapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!