Előválasztás 2021

RSS

Jogszerűen nevezte gengszternek Tóth Csabát Fekete-Győr András

Az MSZP zuglói képviselője beperelte a Momentum politikusát, a bíróság azonban elutasította a keresetet.

Fekete-Győr lesz a Momentum parlamenti listavezetője a választásokon

Bár az előválasztás után elbukta a bizalmi szavazást, és leköszönt a Momentum éléről.

Közösen demonstrál az ellenzék október 23-án a Hősök terénél

Míg az Andrássy út egyik végében Márki-Zay, a másikban Orbán Viktor fog beszédet tartani, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett 4 másik jelölttársa, valamint az előválasztás egyéni nyertesei...

Bivalyerős Buda, két forduló közt lecserélődő százezrek – megnéztük, mik voltak Márki-Zay...

Budapesten többen mentek el szavazni, és nagyot nyert Márki-Zay. Dobrev kimaxolta az első fordulót, főleg vidéken van egy fix bázisa, de alig tudott erősödni, az új szavazók miatt ez most kevés...

Megháromszorozta szavazatai számát Márki-Zay, kétharmados győzelmet aratott Budapesten

Több megyében nyert Dobrev Klára, de összesítésben több vidéki szavazó támogatta a hódmezővásárhelyi polgármestert. Csak egy fővárosi választókerületben szavaztak többen a DK jelöltjére. Megvan a...

Márki-Zay Péter: Kétharmaddal fogjuk leváltani Orbánékat

Vasárnap esti győzelmi beszédében a miniszterelnök-jelölt arról beszélt, „megtisztult az ellenzék”, és ha győznek jövő áprilisban, „nem Gyurcsányt, hanem a szabadságot” hozzák el Magyarországra.

Tölgyessy Péter: Márki-Zay kezében olyan fegyverek vannak, amelyek Orbánra is veszélyesek

Dobrev Klára nagyon akarta a miniszterelnökséget az alkotmányjogász szerint, de vasárnap este „láthatóan megrendült, ennél nagyobb politikai tragédiát nem lehet megélni”.

Az elején még bukónak mérték Márki-Zay Pétert, a végén már ő kampányolt a felmérésekkel

Dobrev Klárát biztos befutónak, Márki-Zay Pétert pedig a sor végén kullogónak mérték egy ideig a közvélemény-kutatások. Az előválasztás második fordulójában aztán már mindketten erősen kampányoltak...

Budapesten szinte tarolt, és vidéken is győzött Márki-Zay az összes szavazat feldolgozása után

Budapesten csak egyetlen körzet lett Dobrevé, a legtöbb helyen nagyot nyert Márki-Zay, aki összesítésben vidéken is győzött.

Az előválasztás tíz legfontosabb mozzanata

Összeborult a DK és a Jobbik, élő adásban hátrált ki Karácsony Tóth Csaba mögül, Burány és Molnár is nagyot bukott. Politikai csaták, 106 győztes, a végén pedig egy miniszterelnök-jelölt marad...

Kövess minket Facebookon is!