Előválasztás 2021

RSS

Jogszerűen nevezte gengszternek Tóth Csabát Fekete-Győr András

Az MSZP zuglói képviselője beperelte a Momentum politikusát, a bíróság azonban elutasította a keresetet.

Fekete-Győr lesz a Momentum parlamenti listavezetője a választásokon

Bár az előválasztás után elbukta a bizalmi szavazást, és leköszönt a Momentum éléről.

Közösen demonstrál az ellenzék október 23-án a Hősök terénél

Míg az Andrássy út egyik végében Márki-Zay, a másikban Orbán Viktor fog beszédet tartani, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett 4 másik jelölttársa, valamint az előválasztás egyéni nyertesei is a színpadon lesznek.

Bivalyerős Buda, két forduló közt lecserélődő százezrek – megnéztük, mik voltak Márki-Zay győzelmének fő elemei

Budapesten többen mentek el szavazni, és nagyot nyert Márki-Zay. Dobrev kimaxolta az első fordulót, főleg vidéken van egy fix bázisa, de alig tudott erősödni, az új szavazók miatt ez most kevés volt. Sok első fordulós szavazó otthon maradt, a második körös 220 ezer új szavazó túlnyomó többsége a hódmezővásárhelyi polgármestert támogatta.

Megháromszorozta szavazatai számát Márki-Zay, kétharmados győzelmet aratott Budapesten

Több megyében nyert Dobrev Klára, de összesítésben több vidéki szavazó támogatta a hódmezővásárhelyi polgármestert. Csak egy fővárosi választókerületben szavaztak többen a DK jelöltjére. Megvan a végeredmény.

Márki-Zay Péter: Kétharmaddal fogjuk leváltani Orbánékat

Vasárnap esti győzelmi beszédében a miniszterelnök-jelölt arról beszélt, „megtisztult az ellenzék”, és ha győznek jövő áprilisban, „nem Gyurcsányt, hanem a szabadságot” hozzák el Magyarországra.

Tölgyessy Péter: Márki-Zay kezében olyan fegyverek vannak, amelyek Orbánra is veszélyesek

Dobrev Klára nagyon akarta a miniszterelnökséget az alkotmányjogász szerint, de vasárnap este „láthatóan megrendült, ennél nagyobb politikai tragédiát nem lehet megélni”.

Az elején még bukónak mérték Márki-Zay Pétert, a végén már ő kampányolt a felmérésekkel

Dobrev Klárát biztos befutónak, Márki-Zay Pétert pedig a sor végén kullogónak mérték egy ideig a közvélemény-kutatások. Az előválasztás második fordulójában aztán már mindketten erősen kampányoltak a kutatásokkal, persze csak azokkal, amik nekik kedveztek. Ezek a felmérések az utolsó hetekben politikai hatásokkal is jártak: Márki-Zay maradt, mire Karácsony Gergely elköszönt a jelöltségtől.

Budapesten szinte tarolt, és vidéken is győzött Márki-Zay az összes szavazat feldolgozása után

Budapesten csak egyetlen körzet lett Dobrevé, a legtöbb helyen nagyot nyert Márki-Zay, aki összesítésben vidéken is győzött.

Az előválasztás tíz legfontosabb mozzanata

Összeborult a DK és a Jobbik, élő adásban hátrált ki Karácsony Tóth Csaba mögül, Burány és Molnár is nagyot bukott. Politikai csaták, 106 győztes, a végén pedig egy miniszterelnök-jelölt marad talpon. Ezekről szólt az előválasztás az elmúlt bő egy évben.

662 ezer ember voksolt a második fordulóban, az utolsó napon 118 ezren előválasztottak

Gigantikus rekordrészvétellel zárult az első magyar országos előválasztás. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között többen akartak dönteni, mint ahányan az ellenzék közös egyéni képviselőjelöltjeiről voksoltak az első fordulóban.

Megdőlt a rekord: pénteken 102 ezren szavaztak az előválasztáson

Eddig összesen 543,5 ezer ember voksolt a második fordulóban.

Márki-Zay Péter: Baloldali ismerőseim szokták mondani, hogy 2010 előtt nem baloldali volt a kormány

Hálás az MSZP-nek és a DK-nak, hogy ígéretük szerint nem hoznák vissza a Fidesz előtti korszakot. „De kinek hiszik majd ezt el a választók?” – mondta Márki-Zay.

Dobrev Klára: Az, hogy Románia előbb vezetheti be az eurót, szégyen

Szerinte Márki-Zay csak álmodozik arról, hogy megszólíthatja a kiábrándult fideszeseket, pedig az országnak baloldali politika kell.

Tordai Bence sejtetve, Szabó Tímea nyíltan beállt Márki-Zay Péter mögé

Mindketten a Párbeszéd vezető politikusai. Szerintük több új szavazót hozhat az ellenzéknek Márki-Zay.

Orosz Anna: Volt egy-két pont, amikor felszisszentünk

Csak az előválasztás után dönt arról az újbudai alpolgármester, hogy elindul-e a Momentum megüresedett pártelnöki székéért. Kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülne pártja, ha az általuk támogatott Márki-Zay Péter nyeri az előválasztás második fordulóját, de vele is vannak értékalapú vitáik. Interjú.

Bárki bármit mond, még nem dőlt el, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz-e Orbán Viktor kihívója

Most akkor tényleg a Fidesz mozgósít? Ha igen, kire? Tényleg olyanok mennek voksolni a második fordulóban, akik az elsőn nem vettek részt? Mit mutat a vártnál nagyobb második körös részvétel, mire lehet ebből következtetni? Utánajártunk az előválasztás legfontosabb kérdéseinek.

Márki-Zay: Egy sátorból sem hallottuk, hogy fideszesek rám szavaznának

Szerinte 500 ezres részvétel fölött van arra esély, hogy ő győzzön az előválasztáson.

Dobrev: Tömegesen jelentik a DK-nak, hogy fideszesek Márki-Zay Péterre szavaznak

Ezért küldtek ki a saját szimpatizánsaiknak erről sms-eket. „Fiúk, ezt hagyjuk abba” – üzente arra, hogy Karácsony Gyurcsány zsaroló sms-eiről beszélt.

Karácsony: Az sms-ek, amiket kaptam, nem zsarolások, inkább csak fenyegetőzések, beszólogatások

A főpolgármester szerint semmiképp sem kapott olyan üzenetet, amivel bíróságra kéne mennie, azok csak afféle politikai játszmák voltak.

Márki-Zay Péter: Nem Dobrev Klára az ellenfelünk, hanem Orbán Viktor és a történelem legkorruptabb rendszere

Üdvözölte az MSZP csatlakozását a tiszták koalíciójához Márki-Zay Péter. Az MMM miniszterelnök-jelöltje a fővárosi Móricz Zsigmond körtéren Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Orosz Annával, a Momentum ügyvezető elnökével tartott utcafórumot.

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter szinte ugyanolyan országot akar

Miközben úgy tűnik, hogy az előválasztáson egymással küzdő, még versenyben lévő szereplők és támogatóik között pattanásig feszült az ellentét, programalapú nézeteltérésekről alig lehet beszélni a DK szociáldemokratának hirdetett vagy éppen az MMM jobbközép liberális-konzervatív kormányzási ígéretei között.

Dobrev Klára: Márki-Zay alkalmatlan, Márki-Zay Péter: Dobrev esélytelen – régen láttunk ilyen feszült vitát

Ez nem színjáték, láthatóan hatalmas a feszültség a két jelölt között. Hemzsegtek ugyanis a személyeskedő beszólások az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitán – főleg az első félidőben. Volt mindenesetre kézfogás, hogy nem fognak mocskolódni, és kiderült, hogy sok szakpolitikai kérdésben, például az Alaptörvény érvénytelenségében egyetértenek. A vita elemző összefoglalása öt pontban.

A heves szóváltások után élőben is összecsap este Dobrev Klára és Márki-Zay Péter

Az RTL Klubon este fél héttől tartják a harmadik miniszterelnök-jelölti vitát. Hazaárulózás, trumpozás, gyűlöletkampányozás után találkozik a versenyben maradt két jelölt.

Fekete-Győr András: Nem tudtam megítélni, mi lesz a bizalmi szavazás eredménye

Ragaszkodik ahhoz, hogy nem pártelnöki tevékenysége, hanem miniszterelnök-jelölti 3.5 százalékos gyenge eredménye volt távozása oka.

Mintha 12 millió előválasztó jelent volna meg egyik percről a másikra a második forduló első napján

A második forduló első napján is terheléses támadás érte az ellenzéki előválasztás rendszerét az aHang szerint.

Dobrev vs. Márki-Zay: elindult a harc Karácsony Gergely és Jakab Péter szavazóiért

Hiába kérte a pártjait Karácsony, hogy támogassák Márki-Zay Pétert az előválasztás második fordulójában, Hiller István és Nemény András is Dobrev Klárára szavazott. A felmérések alapján Dobrevnek van nagyobb esélye, félmilliós részvétel felett azonban könnyen fordulhat az állás.

Indul Dobrev és Márki-Zay nagy versenye, mától lehet szavazni

Nagyjából egy hét múlva eldől, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója jövő áprilisban. Karácsony Gergely az utolsó pillanatban visszalépett, filctollal húzzák ki a nevét a szavazólapon.

Karácsony visszalépése kockázatos döntés volt, az egész szövetségi rendszert megingathatja

Karácsony Gergely visszalépése egyelőre minden, csak éppen nem garancia arra, hogy Márki-Zay Péter képes legyőzni Dobrev Klárát az előválasztás vasárnap induló második fordulójában. A Karácsony Gergelyt támogató pártokban háborognak a visszalépésen, a hatalmas összeget felemésztő kampány kukázása szíven ütötte az MSZP-Párbeszéd-LMP-t.

Egyhétnyi egymásnak feszülés után adta meg magát Karácsony

Márki-Zay Péter napokig arról beszélt, ő hajlandó félrerántani a kormányt, Karácsony pedig arról, hogy csak akkor lép vissza, ha elüti a villamos. Aztán napról napra változtak az álláspontok, a Momentum döntése után pedig pénteken visszalépett a főpolgármester. Végigvettük az elmúlt egy hét főbb történéseit, kanyarjait.