Rugdosódás, borogatás a pesterzsébeti előválasztáson, a rendőrök elkapták az elkövetőt
Rendzavaró miatt kellett felfüggeszteni a helyi ellenzéki előválasztást.
Gyurcsány: Nálatok hogy telik a szombat? Jakab: Csapataink harcban állnak
Márki-Zay Péter türelmet kért. Reakciók az ellenzéki előválasztás hirtelen leállítására.
Összeomlott az előválasztási rendszer, az ellenzék hatalmas sikerről beszél
Hiszen óriási az érdeklődés, írták. Azért a rendszert fel lehetett volna erre előre készíteni.
Lehet, hogy én a jövő héten már nem élek, azért szavazok, hogy a többieknek jobb legyen
Elmentünk a budapesti Nyugati téri szavazópontra a nyitás előtt, mert kíváncsiak voltunk, kik azok, akik egy kilencnapos szavazás alatt elsőként akarják leadni a voksukat.
Iványi Gábor: Nem azt mondtam, hogy én Dobrev Klárát támogatom, hanem én támogatom Dobrev Klárát
A lelkész szerint félreérthető lehetett, de valójában mindhárom szerinte legesélyesebb jelöltet támogatja, nem kizárólag a DK-ét.
Leállították az előválasztást, csak hétfő reggel tud folytatódni
A szervezők először annyit közöltek, hogy a túl nagy érdeklődés miatt kellett leállni pár órára, hogy bővítsék a kapacitásokat, de délután már támadásról beszéltek, azt írták, tömeges terhelés érte...
A könnyen nyerhető budai körzet, amiért két sztárellenzéki küzd
Az egyikük az egyik legismertebb tévés volt, a másik pedig a Fidesz-ellenes akcióiról ismert politikus. A DK Kálmán Olgát, a Párbeszéd Tordai Bencét indítja a II-III. kerület egyes részeit magába...
Ma kezdődik az előválasztás, mutatjuk, hol és hogyan tud szavazni
Személyesen és online is van lehetőség voksolni. Kilenc napon át tart az első forduló, a végére 106 győztes lesz. Gyorstalpaló az előválasztásról.
Karácsony: Ne várjátok, hogy börtönt ígérjek konkrét politikusokra
Egy nappal az előválasztás első fordulója előtt az MSZP–Párbeszéd–LMP közös miniszterelnök-jelöltje a Madách téren szónokolt arról, hogy ő a közös nevező. Ott volt Hajós András is, aki mókázni...
Dobrev tizenötször annyi embert kért a támogatóitól, mint egykor Orbán
A fideszes alaptörvényből vezette le Dobrev Klára, hogy kétharmados törvények nélkül is le lehet építeni a Fidesz mélyállamát. A DK kormányfőjelöltje azt is megígérte, hogy sosem fog golyóálló...
Kövess minket Facebookon is!