Leállították az előválasztást, csak hétfő reggel tud folytatódni

2021. szeptember 18. – 10:53

frissítve

Leállították az előválasztást, csak hétfő reggel tud folytatódni
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Közel két órával az online szavazás tervezett újraindítása, illetve annak elmaradása után, szombat délután háromnegyed kettő körül újabb közleményt küldött ki az Országos Előválasztási Bizottság, miszerint csak hétfő reggel folytatódik az előválasztás.

„Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét”

– írták.

A közlemény szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”. Azt is írják, hogy az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordoz, ugyanakkor szerintük ezek a kockázatok nagyjából egy nap ráfordítással kezelhetők.

„Ezért a változás ügye iránti elkötelezettséggel egyetlen felelős döntés hozhattunk: a szavaztatási folyamatot leállítottuk, az előválasztás az eredeti terveknek megfelelő formában 2021. szeptember 20-án, hétfőn 7:00 órakor folytatódik” – áll a közleményben.

A 444-nek az előválasztás szervezői azt mondták, a túlterhelés már akkor is jelentkezett, amikor már egyáltalán nem zajlott szavazás, illetve hogy nem egyszerű túlterhelésről van szó, hanem célzott támadásról.

Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja.

Az előválasztás váratlan leállítására érkezett reakciókat ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Így kezdődött

Az előválasztás első napja azzal kezdődött, hogy az Országos Előválasztási Bizottság szombat délelőtt bejelentette, hogy két órára felfüggesztik a szavazást, mert „a szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére”.

Fotó: Telex
Fotó: Telex

A technikai problémákról folyamatosan érkeztek a Telexhez is az olvasói jelzések szombat reggel, amikor döcögősen ment, hol működött, hol nem az oldal.

A bizottság a történteket közleményében úgy értékelte, hogy

„minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere”.

A terv az volt, hogy a kétórás felfüggesztés alatt kibővítik a technikai hátteret „gyors, hatékony és biztonságos” módon. Arra kértek mindenkit, hogy szombaton déltől menjenek vissza online szavazni.

„A leállás során kiesett időt természetesen a szavazás hete alatt pótoljuk” – ígérték.

Élőben is el kellett küldjenek szavazókat

A technikai zavar nemcsak az interneten próbálkozókat érintette.

Szavazósátor a Széll Kálmán téren 2021. szeptember 18-án – Fotó: Huszti István / Telex
Szavazósátor a Széll Kálmán téren 2021. szeptember 18-án – Fotó: Huszti István / Telex

Egy gödi szavazási pontnál például cetlin jelezték, hogy a szavazás várhatóan délig szünetel. Egy olvasónk az egyik II. kerületi előválasztási ponttal kapcsolatban azt írta, hogy

„percenként tucatjával küldik el a szavazókat, nem lehet szavazni még személyesen sem”.

A szombaton kezdődött előválasztással kapcsolatos praktikus tudnivalókról itt olvashat.

Választási térképünkön rá tud keresni, hogy melyik körzetben kik indulnak, és azt is megtalálja, hogy a jelöltek mellett melyik pártok logói lesznek ott a szavazólapon.

Videónkat a budapesti Nyugati téri szavazópontról, ahová nyitás előtt mentünk el, mert kíváncsiak voltunk, kik azok, akik egy kilencnapos szavazás alatt elsőként akarják leadni a voksukat, itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!