Összeomlott az előválasztási rendszer, az ellenzék hatalmas sikerről beszél

2021. szeptember 18. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrásbővítésért”

– olvasható az ellenzék szombat délelőtti közleményének első hallásra meglepően hangzó címe.

Szombaton ugyanis elindult az ellenzéki előválasztás (hogy hogyan tud szavazni, arról itt szedtünk össze minden tudnivalót.) Az érdeklődés azonban olyan nagynak bizonyult, hogy a rendszer nem bírta a terhelést, ezért fel kellett függeszteni a szavazást, hogy bővítsék a kapacitásokat.

Na most az erről szóló közlemény szerint ez azért hatalmas siker, mert arról tanúskodik, hogy milyen sokan vesznek részt a demokrácia eme ünnepén. Mint írják, „minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg” az előválasztók, a részvétel „a szervezők számára is váratlanul nagy”.

Az kétségtelen, hogy üdvözlendő dolog, ha egy szavazáson sokan vesznek részt, de az talán meglepő lehet, hogy erre maguk a szervezők nem számítanak. Azt lehet tudni, hányan jogosultak szavazni, az erre szolgáló rendszert azért illik minimum olyan kapacitással tervezni, hogy ezt a maximálisan várható terhelést gond nélkül elbírja. Már csak azért is, mert a választók szemében sem nézhet ki túl jól, ha az új rendszerváltás hurráoptimizmusával kampányoló pártok meglepődnek, hogy az emberek sokan mennek el szavazni a jelöltjeikre.

A szavazás folytatását egyébként délre ígérték, a cikkünk 13 óra körül ez még nem történt meg, feltehetően a vártnál kicsit több időre van szükség „a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére”.

Egyébként ha ismerősen hangzik a „túlzott terhelés” és a „leállás”, illetve valamilyen fura magyarázat is rémlik minderre, valószínűleg azok a koronavírus-járvány alatti alkalmak tűnnek fel, amikor a kormány vagy az illetékes hatóságok bejelentették, hogy túlterheléses támadás érte őket, éppen akkor, amikor egyébként is megugrott az érdeklődés az adott oldal iránt – ahogy tavasszal megírtuk, ilyesmi hatszor is előfordult. A rendőrség szerint valóban történtek támadások ezekben az esetekben, de hogy kik támadtak, azt azóta sem sikerült megfejteni.

Szavazzon, önnek melyik a szimpatikusabb!

Frissítés: Cikkünk megjelenése után újabb közlemény érkezett az ellenzéki Országos Előválasztási Bizottságtól, ebben már azt írják, kibertámadás történt:

„Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét. Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett.”

Függöny.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!