Rendőrség: Tényleg érte támadás a vakcinás időpontfoglaló oldalt

Másolás

Vágólapra másolva

Április 30-án, amikor a kormány egyetlen napra megnyitotta a foglalási lehetőséget a Pfizer–BioNTech-vakcinára az online oltási időpontfoglaló rendszerben, az oldal már kora reggel elérhetetlenné vált, és egészen másnap reggelig az is maradt, kaotikus helyzeteket eredményezve az oltópontokon. Az operatív törzs aznapi bejelentése szerint a hibát nem a nagy érdeklődés miatt hirtelen megnövekedő forgalom, hanem túlterheléses támadás okozta.

Ahogy még aznap megírtuk, a kormány a koronavírus-járvány ideje alatt már hatodszor hivatkozott arra egy-egy központi oldal bedőlésekor, hogy azt támadás érte. Bár szakértők a legutóbbi esetnél is jelezték, hogy nem tartják valószínűnek, hogy valóban támadás történt volna, kívülről ezt általában nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, azaz bizonyítani, hogy egy rendszer összeomlásához valóban rosszindulatú támadás vezet-e , vagy csak a rendeltetésszerű használat során érkező, megugró forgalom miatt adja meg magát, mert technikailag nem készítették fel megfelelően.

A támadások bejelentésekor rendre elhangzott, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket, haladéktalanul feljelentést tesznek az elkövetők ellen. Ezért megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), hogy történt-e ezekben az ügyekben feljelentés, és ha igen, indult-e nyomozás. Ha indult, ennek az eredményéről vagy állásáról is érdeklődtünk.

Ezekre az esetekre kérdeztünk rá:

  • 2020. március 16.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,
  • 2020. november 13.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,
  • 2021. január 26.: támadás a kormányzati és közigazgatási ügyintézési portálok ellen (ennek eredményeként akadozott állítólag a digitális oktatás központi eszköze, a KRÉTA-rendszer is),
  • 2021. február 19.: támadás az oltási regisztrációnak és a konzultációnak otthon adó oldal, a koronavírusról szóló tájékoztató oldal valamint a kormany.hu ellen,
  • 2021. március 26.: támadás a vakcinaregisztrációt ellenőrző oldal ellen,
  • 2021. április 30.: támadás az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai rendszer ellen.

Megérkezett a válasz

Április 30-án küldött kérdésünkre május 10-én érkezett meg a rendőrség válasza:

„Az Ön által felsorolt weboldalakkal kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folytatott vagy folytat nyomozást. A felsorolt weboldalak kapcsán kijelenthető, hogy történt támadás. A 2021. április 30-ai esettel kapcsolatban jelenleg folyik az adatok elemzése”

– írta kérdésünkre az ORFK sajtóügyelete. Bár a megfogalmazásból arra lehet következtetni, hogy egyes ügyekben már véget ért a nyomozás, a kérdésünknek arra a részére nem reagáltak, hogy az milyen eredményre jutott, ezért erről újabb levélben érdeklődtünk. Ha kiderülnek további részletek, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!