Durvul a harc Ferencvárosban: Baranyi szerint a helyi ellenzék meg akarja buktatni
A polgármesternek sem a kerület idei költségvetését, sem az Ecseri úti felújítást nem sikerült megszavaztatnia a testülettel, amiben elvben az őt támogató politikusok vannak többségben. Az...
A megye, ahol a Fidesznek egyetlen ellenfele maradt: maga a Fidesz
Győr-Moson-Sopron a rekordok megyéje, ahol 2006 óta nem tudott labdába rúgni a baloldal. Minden jel arra utal, hogy hazánk legdinamikusabban fejlődő megyéjében most is inkább csak saját magának...
Kampányüzemmódba kapcsolt Vitézy Dávid, pedig állítja, még nem biztos a főpolgármester-jelölti...
„Budapest ennél többet érdemel” – írta a korábbi közlekedési államtitkár, akit az LMP és civilek győzködnek, hogy induljon el a júniusi önkormányzati választáson. Vitézy a Telexnek azt mondta: még...
Így szavaz a legkevésbé fideszes megye
Csongrád-Csanád vármegyében az erős polgármesterek ma már inkább civil szervezet támogatásával vagy függetlenként határozzák meg magukat. A helyi erős emberek pártpolitikai tevékenysége nélkül...
A budapesti főispán korábbi kampányfőnökét indíthatja Józsefvárosban a Fidesz
Szilágyi Demeter 2022-ben vezette vereségre Sára Botond országgyűlési kampányát. Előtte 2019-ben nem választották meg egyéni önkormányzati képviselővé. A 2010-es években, Kocsis Máté uralkodása...
Szoboszlai kulcsszerepe Klopp heavy metal focijában és a Liverpool szárnyalásának titkai
Kőkemény menet vár a Premier League-et jelenleg vezető Liverpoolra, de nem lehetetlen, hogy elhódítsák a bajnoki címet a Manchester City elől. Az egyik kulcsszerep ebben egy jobbhátvédé lehet, a...
Közeleg a választás, de az ellenzék kezd kicsúszni az időből
Tíz fővárosi kerületben és több vidéki városban sem tudtak még megegyezni a pártok a közös polgármesterjelöltről, a legélesebb ellentét a DK és a Momentum között feszül. A korábban csodafegyvernek...
Durvul a fideszes belháború: Németh Szilárd már nyíltan a csepeli polgármester ellen kampányol
A Fidesz alelnöke már ott tart, hogy egykori harcostársa legalább annyira alkalmatlan, mint Karácsony Gergely, ezért itt az ideje, hogy leváltsa valaki.
Sosem dolgoztak még ennyien Magyarországon, de egyre több magyar külföldön vállal munkát
Egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon olyanok, akik korábban nem voltak láthatók.
Ha létezik még az emberi civilizáció 2080-ban, India lesz a vezető gazdasági nagyhatalma
Az Egyesült Államokat másfél évtizeden belül megelőzi Kína GDP-ben, aztán újra jön egy szerepcsere, de végül India jön ki győztesen londoni elemzők szerint.
Kövess minket Facebookon is!