Ez nem vita volt

2024. május 31. – 05:01

Ez nem vita volt
Forrás: MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

2006. április 5-én, négy nappal az országgyűlési választás előtt vitázott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és legesélyesebb kihívója, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A vitát szinte minden akkori elemzés szerint Gyurcsány nyerte, aztán később kiderült, a kormány trükközött bizonyos gazdasági adatok nyilvánosságra hozatalával. A fideszesek szerint Gyurcsány csak ezért nyert, de hogy tényleg így van-e, az már sose derül ki.

Akárhogy is, az a vita így nézett ki:

2006. április 5. óta pontosan 6630 nap telt el, ez több mint 18 év. Ezalatt a Fidesz listavezetői egyetlen választási vitán sem vettek részt, és ennek ellenére minden országos választást megnyertek. A legutolsó elveszített országos választás éppen az volt, amelyik előtt Orbán bement a tévévitára.

A 2024-es európai parlamenti választási kampányban viszont változott a helyzet, ezúttal a közmédia hajlandó volt vitát rendezni, a Fidesz listavezetője, Deutsch Tamás pedig hajlandó volt elmenni rá. A csütörtök este tartott EP-listavezetői vita pedig pontosan megmutatja, mennyit változott a magyar politika és a magyar média az elmúlt 6630 napban.

A köztévé vitájáról az elmúlt hetekben rengeteget vitatkoztak a listavezetők, lassan alakultak ki a szabályok, de csörtéztek a résztvevők körén is. Végül olyan műsor kerekedett az egészből, ahol nem is a tartalom, hanem a szerkezet volt a lényeg.

A 2006-os és a 2024-es listavezetői viták között a legszembetűnőbb különbség, hogy 2006-ban a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt vitázott, most viszont 11 listavezető. 2006-ban senkit nem zavart, hogy Gyurcsány és Orbán mellett nincs ott (a várható koalíciós partnereket nem is számítva) a MIÉP-es Csurka István vagy Thürmer Gyula a Munkáspárttól. Pedig ők is állítottak listát, Thürmer Gyulának sem volt 2006-ban kisebb esélye megszereznie a miniszterelnöki széket, mint most a Vona-féle Második Reformkornak vagy a Megoldás Mozgalomnak arra, hogy képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe.

A köztévé vitáján nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy 11 résztvevővel egyszerűen nem lehet vitát tartani. Ahogy a résztvevők közül többen előre jelezték: túl kevés idő jutott egy listavezetőre, az előre meghatározott témák miatt pedig semmi esély sem volt arra, hogy a jelöltek reagáljanak egymásra. Igaz, a végén mindenki kapott 1, azaz egy percet arra, hogy reagáljon az elhangzottakra, vagy szavazásra buzdítsa a nézőket.

Lényegében ez lett volna a vita érdemi része, azaz maga a vita, de ez a jelöltenként egy perc sírnivalóan kevés volt az értelmes eszmecseréhez. Mert amit igazán szeretnek a nézők egy vitában, az pont az, hogy a résztvevők reagálnak egymásra, ez az ilyen politikai műsorok lényege.

Ahogy a vita végén több résztvevő is megjegyezte: a vita helyett igazából csak rövid monológokat mondtak a politikusok egymás mellett állva. Dobrev Klára kitért arra is, hogy az előző országgyűlési választáson is kaptak lehetőséget az ellenzéki pártok arra, hogy monologizáljanak a köztévén, csak akkor egymás után hívták be a politikusokat, most meg egyszerre.

A rendszer miatt új információkat sem tudtak meg a nézők a politikusoktól, sem a politikusokról. Deutsch Tamás kifejezetten halványan szerepelt, a vita elején ugyan külön kritizálni kezdte Magyar Pétert és Dobrev Klárát, de később szakított ezzel az iránnyal, minden megszólalásában lehozta közepesre a mindenki által ismert fideszes mantrákat.

Donáth Anna, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Magyar Péter nem meglepő módon elsősorban a 14 éve hatalmon lévő Fideszt kritizálták a beszédeikben, de ezekre Deutsch nem reagált. Márki-Zay Péter hagyományosan jól szerepel hasonló szituációkban, és jól szerepelt most is, ő volt az egyetlen, aki legalább megpróbálta áthágni a közmédia által diktált nevetséges szabályokat, többször beszélt például arról, hogy szerinte nem az ellenzék, hanem a Fidesz igazán háborúpárti, hiszen a miniszterelnök fiának szervezésében Csádba küld magyar katonákat. Később Márki-Zay Deutsch Tamás felszólalása alatt is csak ismételgette, hogy „Csád”.

Egy ponton Donáth Anna is igyekezett megbontani a vita rendjét, zárszavában Volf-Nagy Tünde műsorvezetőt kérdezte arról, tényleg Orbán Viktor adott-e utasítást Novák Katalinnak arra, hogy kegyelmet adjon K. Endrének – Volf-Nagy ugyanis Novák beosztottja volt. Igaz, a műsorvezető kikerülte a választ. Emellett egyáltalán nem követte a műsorvezetők által megadott témákat, behozta az olyan, momentumos ügyeket, mint az aktív eutanáziáról szóló népszavazást, amiről minden bizonnyal keveset hallanak a közmédia nézői.

Dobrev Klára szintén nem mondott újat, összeszedetten kritizálta a kormányt, és többször is kitért arra, hogy ebben a rendszerben nem lehet értelmes politikai vitát rendezni.

Magyar Péter is megfontoltan és összeszedetten beszélt, de ezen a vitán talán ő vesztette a legtöbbet, hiszen ahhoz képest, hogy valószínűleg tényleg az ő berobbanása kellett ahhoz, hogy a Fidesz hajlandó legyen – legalább ebben a formában – vitázni, ebben a rendszerben nem sikerült kiemelkednie a résztvevők közül, beleszürkült a mezőnybe. Neki azt kellett volna elérnie, hogy minden néző őt tartsa a Fidesz fő ellenfelének, a legerősebb kihívónak, ez pedig nyilvánvalóan nem sikerült, nem tudott többet nyújtani a vitában Dobrev Kláránál, főleg nem Márki-Zay Péternél. Ez persze politikai szempontból valószínűleg egyáltalán nem fog neki ártani, hiszen a legtöbb néző számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a vitának túl sok hatása nem lesz.

Toroczkai László és Ungár Péter más utat választott, ők igyekeztek harmadikutas jelöltnek látszani. Előbbi igyekezetét koronázta nagyobb siker.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselő Tóth Imre humorista végigviccelte a vitát, csak a legvégén fordította komolyra a szót, elmondta, hogy igazából a közmédia kezdett el viccelődni ezzel a vitával, hiszen nehéz ezt az egészet komolyan venni. Igaza is volt.

A közmédia valóban annyira élhetetlen kereteket szabott a vitának, hogy a műsorban végül azok a résztvevők tudtak emlékezetesebbet alakítani, akik nem fogadták el ezeket a kereteket. Azaz minél kevésbé fogadták el a kereteket, annál inkább kiemelkedtek a mezőnyből. Emiatt a legtöbben néhány nap múlva valószínűleg csak Márki-Zay csádozására és Tóth Imre vicceire fogunk majd emlékezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!